3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2017. november 21.

Legyen újra menő a linóleum!

Copyright:

Barkóczi Noémi dalszerző-énekes kicsit maga mögött hagyva a ködös nappalit, szintet lépett azon a bizonyos végtelen érzelmi spektrumon, projektjét zenekarrá bővítette, és a tavalyi elsőlemez után most új EP-vel jelentkezik. A Linóleum címében nosztalgikus, a sokszor emlegetett világfájdalom egyre vidámabban hangzik, pedig köztudott, hogy a bolygó ezen felén nem lehet semmi csak úgy egyszerűen fekete vagy fehér. A négyszámos lemez már egyértelműen közös csapatmunka eredménye és különlegessége, hogy az egyik zenekartag, Günsberger Ákos producerelte.

A Linóleum már egy kézzelfogható kivetülése a zenekaros felállásnak, ugyanis végre rögzítésre kerültek azok a dalok, amit egy pár hónapja már a koncerteken is játszik a banda. „A munka elég gördülékenyen zajlott, mivel mindannyian elég jól érezzük, hogy mi működik az ilyen típusú zenéknél, és mi nem. A végén a keverésnél azért kicsit valószínűleg az őrületbe kergettük Ákost a finomítgatással, de bízom benne, hogy a végeredmény kárpótol minket majd mindenért.” – meséli Noémi.

A dalok megint csak szép, ismerős és vegyes érzelmeket fognak meg, egyenként is, de a végén mégis egy történetté állnak össze. „A céltalan intimitáskeresés, félelem az újtól, a függőség és a szabadságvágy, végül az összetartozás pillanatnyi szépség – ez mind belefért ebbe a 20 percbe.” – tudjuk meg Noémitől. „Rájöttem, hogy hajlamos vagyok elbagatellizálni az érzelmeket, ami egyfajta védekezés. Most megpróbáltam védtelen lenni.”

Az EP folytatása mindenképpen várható - koncertek, klipek, új dalok, bármi megtörténhet. Noémi ennek kapcsán még mesélt arról is, hogy „bár az utóbbi időben sajnos keveset írtam, de azon vagyok, hogy ezen változtassak és a zenekarral is szeretnénk többet együtt lenni. Tervezek különböző projekteket, így például a EP-bemutatón is szeretném bevonni a közönséget a dalszerzés folyamatába, amiből még meglátjuk, mi fog kikerekedni.”

A bandát egyébként Gulyás Kristóf (dob – mïus, Hó Márton és a Jégkorszak), Günsberger Ákos (basszusgitár – Szabó Benedek és a Galaxisok, Antonia Vai) és Tóth Dóri (vokál, hegedű – Nunki Bay Starship) alkotják, természetesen, Barkóczi Noémivel közösen.

A lemezt ITT tudjátok meghallgatni.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Weiter

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Weiter

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. Weiter

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Weiter

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky