3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Külföldi

2017. november 13.

Túlfűtött bulidalokkal jelentkezik Jason Derulo és Taio Cruz

Copyright:

Jason Derulo egy újabb partydallal tért vissza. A „Tip Toe” a szupersztár következő, ötödik stúdióalbumának előfutára. Taio Cruz pedig néhány év után egy  igazán lendületes felvétellel jelentkezik. A „Row The Body” garantáltan minden testet megmozgat majd! Az újdonságok érdekessége, hogy mindkét dal kolloborátora napjaink egyik legfelkapottabb rappere, French Montana.

A ’777’ című nagylemez 2018 elejére várható, és olyan további Derulo-dalokat tartalmaz majd, mint a nyár bulislágere, a „Swalla” és a nemrégiben egy akció-videóval megjelentetett „If I’m Lucky”. A lemezzel kapcsolatban Jason ezt nyilatkozta: „Mindig olyan albumot próbálok írni, amiben benne van egy kis hullámvasút élmény – a lényeg, hogy egy percre se unatkozzanak a hallgatók. Ez a lemez egy kicsit más – érzékenyebb, mint az előzőek. Persze, lesznek partidalok rajta, de helyet kapnak olyan komolyabb, érzelmesebb számok is, amik tőlem kevésbé megszokottak.”

A mostani „Tip Toe” pont nem az emocionális felvételek körét bővíti, hanem egy tetőtől talpig bulidal, amiben Jason szerzőtársa French Montana volt. A számhoz készült videóklipben egy őrületes, túlfűtött partiba csöppenünk Jason jachtján, természetesen gyönyörű hölgyek társaságában.

 

 

Az elmúlt napok tartogattak még némi izgalmat a közönségnek, hiszen a brit énekes – dalszerző – rapper – producer Taio Cruz is egy újabb dinamitslágerrel tért vissza!

Taio Cruz 2008-ban adta ki első lemezét ‘Departure’ címen, azonban a világhírnevet ‘csak’ második albuma hozta meg neki. A ‘Rokstarr’-on olyan mai napig érvényes megahitek szerepeltek, mint a „Break Your Heart” és a „Dynamite”. Az énekes az utóbbi években a popszakma legnagyobb neveivel kollaborált- többek között David Guetta („Little Bad Girl”), Rihanna, Justin Timberlake, Flo Rida („Hangover”) és Jennifer Lopez is köszönhet egy-egy slágert Cruznak.

Az új, „Row Your Body” című számban partnere French Montana, aki mögött szintén elképesztő sikerek állnak: a világ 22. leghallgatottabb előadója Spotify-on, háromszoros Grammy jelölt, és legutóbbi „Unforgettable” című száma világszerte többszörös platinastátuszt ért el.  Montana több ígéretes kollaborációban is részt vett az utóbbi időben a Warner Music háza táján: David Guetta „Dirty Sexy Money” című számában és az imént bemutatott Jason Derulo felvételben, a „Tip Toe”-ban is ő működött közre.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Continuer

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Continuer

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Continuer

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Continuer

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky