3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2017. november 8.

Josh Smith koncertezik a Muzikumban

Copyright:

Az amerikai Josh Smith a nemzetközi blues szcéna megbecsült gitárosa. A kiváló blues gitáros először látogat Magyarországra, így a műfaj és a hangszer hazai szerelmeseinek erősen ajánlott élni a 2017. november 9-i lehetőséggel a Muzikum Klubban.

Az amerikai Josh Smith 14 éves kora óta készít szólólemezeket és járja hazája blues fesztiváljait, klubjait, így mára már igen megbecsült gitárosként tartják számon – Joe Bonamassa pedig egyenesen hazája legjobbjai között említette nemrég, egy közös fellépésük alkalmával. Játéka letisztult és pontos, a gyorsaság helyett mégis inkább a hangzás és a dallamközpontúság fontosságát emeli ki. 2010 óta a német CrossCut Records jelenteti meg Josh lemezeit, ennek köszönhetően néhány évente Európában is van lehetőség elcsípni a remek gitárost, amikor komoly session munkái mellett végre saját zenekarával is tud időt szakítani koncertezésre.

Az 1979-ben született Josh tanulmányai befejezését követően megalapította a Josh Smith And The Frost nevű triót, mellyel nemzetközi turnéra indult. Első nemzetközi terjesztésű lemeze, a ’Too Damn Cold’ 1998 márciusában került piacra. A produceri feladatokat Jim Gaines végezte el, aki olyan zenész óriásokkal dolgozott korábban, mint Santana, Stevie Ray Vaughn, Luther Allison, Steve Miller és Jimmy Thackery. Az új évezred elején családot alapított, Los Angelesbe költözött, majd kísérőzenészként vállalt munkákat. Közben persze szólókarrierjét sem hanyagolta, 2010-től a CrossCut Records adja ki jobbnál jobb anyagait. Legutóbbi albuma, az ’Over Your Head’ 2015 tavaszán jelent meg, Joe Bonamassa, Kirk Fletcher és Charlie Musselwhite vendégszereplésével.

A német lemezcéggel kötött szerződésnek köszönhetően néhány évente az öreg kontinensen is turnézik, Magyarországon 2017. november 9-én mutatkozik be. A budapesti Muzikum Klubban megrendezésre kerülő koncerten társai Nick Ornelas basszusgitáros és Felix Pollard dobos lesznek, de vendégként fellép Benkő Zsolt is. A kiváló hazai gitárosnak az egyik példaképe Smith. „Hét-nyolc éve tűnt fel nekem egy gitáreffekt gyártó cég honlapján kitett videóban. Ami a zenéjében megfogott elsősorban az, hogy a tradíció lépten-nyomon visszaköszön a játékában, de olyan mai formákkal, harmóniákkal és dallamokkal körbe fűzve, hogy egy teljesen új zenei élmény jön létre. Karakteres megszólalás, magabiztos hangszerkezelés, tökéletes hangzás és szív, ami a zenére dobban! Számomra ez Josh Smith!” - nyilatkozta oldalunknak Benkő, tökéletesen összefoglalva Smith zenéjének lényegét.

Jegyek kaphatók a TIXA.HU online rendszerében és személyesen a helyszínen, elővételben 2900 Ft, a koncert napján 3500 Ft-os áron. További részletek a koncert Facebook oldalán.

Josh Smith - gitár/ének
Nick Ornelas - basszusgitár
Felix Pollard - dob

JOSH SMITH
2017. november 9., csütörtök
Muzikum Klub, Budapest

Kapunyitás: 19:30 // Kezdés: 20:30

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Seguir

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Seguir

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Seguir

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Seguir

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky