3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2017. október 29.

Újraindult a Beattörténeti filmklub

Copyright:

2017. október 26-án 19 órakor az Extázis 7-től 10-ig vetítésével folytatódott a Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) és a Hangőr Egyesület közös beattörténeti filmklubja.

A vetítéssorozat továbbra is a popzene és filmipar óvatos frigyének gyümölcseit veszi számba, de most a hetvenes-nyolcvanas évek undergroundjára koncentrálva.

A hatvanas évek tvisztelő, stoppoló fiataljai helyett ezúttal a csöveseké és a földalatti figuráké lesz a filmvászon. Az Extázis héttől tízig őszi vetítésein Szomjas György és Jancsó Miklós, tavaszi alkalmain pedig Xantus János, Bódy Gábor, Müller Péter és Wahorn András filmjeit tekinthetik meg az érdeklődők csütörtökönként 19 órától. A helyszín ezúttal is a Kino Cafe mozija (1137 Budapest, Szent István krt. 16.) lesz.

A filmek vetítését követően a szervezők a korszakról, a fiatalságról, a könnyűzenéről és természetesen a filmekről szóló beszélgetésekre is marasztalják a résztvevőket. A filmklub házigazdája Gelencsér Gábor, filmesztéta, akinek első vendége Szomjas György, a Kopaszkutya című film rendezője lesz.

A filmklub 2017 őszi/2018 tavaszi programja:

2017. október 26. – Kopaszkutya (1981) Vendég: Szomjas György, a film rendezője.
2017. november 23. – Omega, Omega, Omega (1982)
2018. január 18. – Eszkimó asszony fázik (1983)
2018. február 15. – Kutya éji dala (1983)
2018. március 22. – Ex-kódex (1983)
2018. április 19. – Jégkrémbalett (1984)
2018. május 17. – Rocktérítő (1988)

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Kontynuować

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Kontynuować

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Kontynuować

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Kontynuować

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky