3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2017. július 18. | Stewie

Remek koncertek, remek közönség- EFOTT 3. nap

Copyright:

A 2. napi sold out után, a 3. napra is eljutottunk az utolsó jegyekig, és nem fogyott el a tömeg. Szerencsére kedvenc bandáim pont úgy játszottak, hogy el tudjam kerülni a tumultust. Vagyis én azt hittem…

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A napomat már korán elkezdtem, hisz az első nagyszínpados fellépés a Cloud9+-é volt. Erről írtam is külön cikket, így itt csak annyit említenék, hogy remek koncertet adtak, és a közönség is jóval többen volt, mint a korai időponttól várhattak.


Rögtön utánuk a második színpadon jött a Belga. Itt is azt hittem, hogy félház lesz, mint cloudon, de tévedtem. A Rauch Aréna zsúfolásig telt, és a fiúk meg is hálálták ezt: remek koncertet adtak, az első pillanattól az utolsóig megtervezett showt láttunk. Itt emelném még ki a kivetített hátterüket, ami a régi XP-s forgó 3D-s „belga” felirat volt. Számomra ez vitte az EFOTTon a prímet.


A rapmuzsika után jött volna a Hurts, de ugyanebbe az időpontba rakták a szervezők az Esti Kornélt is, amit őszintén nem értek, hisz a két zenekar közönsége között van átjárás azért. És mivel én pont nem vagyok ez a személy, inkább a kisebb színpad fele mentem.


Az Esti Kornél 10-15 perccel később kezdett, de ezt többször el is mondták, és sűrűn bocsánatot kértek. Ez kifejezetten szimpatikus volt. A koncert a hűvösben volt, és közel a tóhoz, de ez nem tántorított el senkit, és egész szép kis közönség lett. A számok jól szóltak és a beleélés is megvolt, egy rossz szavam nem lehet a koncertre.


Utána viszont a Soerii és Poolek jött. Vagyis a DJ szett. Ezt az apró különbséget viszont elfelejtették említeni a szervezésben. Bár ez sok mindent megváltoztatott, a VOLt-os tapasztalatokat nem: valami nagyon kiveszett a bandából és már nem a régiek. Valamit nagyon meg kéne találniuk, hogy visszatérjenek a csúcsra.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky