2017. július 17.
Nem, sajnos nem az AC/DC látogatott le Velencére, de a szám címe elég jól illusztrálja azt, hogy hogyan lehetett bejutni a 14-i napra. Sajnos a rendezők hatalmas hibákat követtek el, és ennek eredménye az akár 5 órás sorbaállás lett.
A nagy tömeg általában a -1.-0. napon szokott lemenni a fesztiválokra, és erre a szervezők is felkészülnek, speciális beléptetéssel, és sűrű buszjáratokkal. Csakhogy idén a Sean Paul sold out lett, és rengeteg napijegyes árasztotta el a fesztivált.
Én csak külső szemlélő voltam, de egy barátom példáján jól rálátta ma külső körülményekre. Hogy a sor mikor kezdett nőni, nem tudom pontosan, de a napijegyesek kicsit későn akartak bejutni, és délután 5-kor már kilométeres sorok voltak a jegybeváltó helyeknél. Ekkor a másik oldalról, a fesztiválra szállító buszok már a túlterheltség határán voltak, és a vasútállomás és a tőle egy fél kilométerre lévő buszmegálló között állandó sor alakult ki.
A beléptetésnél, mint mondtam, nem tudom mikor kezdődött el a tumultus, de mindenképp 5 előtt, és a megoldás sem jött előbb. A háromnegyed 10-es Sean Paulhoz közeledve, a szervezők is egyre inkább aggódtak, ezért negyed 10-kor, vagyis mindössze fél órával a nagykoncert kezdete előtt jutottak el odáig, hogy a napijegyeseknek elég a papír, nem kell karszalagot váltaniuk. Ez elég lassú reakcióidő, és amatőrnek kell, hogy nevezzem az egész szituációt. azért örülök, hogy nekem nem akkor kellet bejönnöm.