3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2017. június 21.

Indul az ingyenes CSTP Feszt

Copyright:

A zene ünnepétől a Múzeumok éjszakájáig a Várkert Bazárban. Az idén májusban hároméves Cseh Tamás Program nagyszabású zenei fesztivált rendez, június 21. és 24. között a Várkert Bazárban. A CSTP Feszt négy napján ötven zenekar és előadó lép fel. A fesztivál ideje alatt a Várkert Bazárban lesz a Hangszert a kézbe interaktív hangszerkiállítás, ahol több mint száz hangszert lehet kipróbálni. A CSTP Feszt két szakmai konferenciájára az A38 Hajón kerül sor. Valamennyi program díjtalanul látogatható.

A Nemzeti Kulturális Alap 2014 májusában indított Cseh Tamás Programjának célja a magyar könnyűzene szisztematikus támogatása. A három év alatt kilenc alporgram közel félszáz pályázata réven több mint kétmilliárd forintot juttatott a hazai könnyűzenének. A harmadik évad lezárásaként június 21. és június 24. között CSTP Feszt néven nagyszabású, ingyenes zenei fesztiválra kerül sor a Várkert Bazárban. A négy nap alatt ötven zenekar és előadó lép fel.

A fesztivál része lesz a Hangszert a kézbe nevű, interaktív hangszerkiállítás, amely hét megyeszékhely után érkezik Budapestre. A CSTP Feszt nem csupán egy zenei fesztivál, hiszen két szakmai konferencia is része a programnak. Az A38 Hajón június 21-én könnyűzene-történeti konferencia lesz, melynek témája a könnyűzene és film egymásra hatása a Kádár-korszakban. Szintén az A38 ad helyet június 22-én és 23-án neves külföldi szakemberek részvételével a magyar zenészek, szervezők és klubok nemzetközi kapcsolatait erősítő találkozónak.

A fesztivál részletes programja elérhető ITT!

Event

Június 21. és 24., azaz A zene ünnepe és a Múzeumok éjszakája között a Várkert Bazárban rendezik meg az NKA Cseh Tamás Program eddigi három évéről szóló fesztivált. A CSTP Feszt a program profiljából adódóan elsősorban koncertekből álló élőzenei fesztivál lesz, de rendezvényei között lesz kifejezetten gyerekeknek, kamaszoknak szóló program (Hangszert a kézbe interaktív hangszerkiállítás), a könnyűzene múltjával foglalkozó konferencia, és nemzetközi zeneipari fórum (ez utóbbi kettő az A38 Hajón).

A CSTP Feszt négy napja alatt a Várkert Bazár három színpadán ötven produkció lép fel, köztük az Ivan & The Parazol, a Bohemian Betyars, a Mary Popkids, Antonia Vai, a USEME, Marge, a Mongooz & The Magnet, Iamyank, a Belau, Petruska, Hangácsi Márton és sokan mások. A fesztivál részletes programjának alakulását, illetve az új bejelentéseket a CSTP Feszt Facebook-oldalán, a Cseh Tamás Program honlapján és a cstpfesztival.hu honlapon lehet követni.

A koncertekre az Öntőház udvarban, a Szárazárok színpadon és június 21-én az e célra felállított Zene ünnepe színpadon kerül sor. A fellépők szinte mindegyike kapcsolódik vagy kapcsolódott az NKA Cseh Tamás Programjához: egy részük a program Induló előadók alprogramjában vett részt és a CSTP támogatásával jelentette meg első klipjét, hangfelvételét, nagylemezét, más produkcióknak külföldi vagy magyarországi fellépéseikhez nyújtott támogatást a Cseh Tamás Program. A már befutott zenekarok tagjai közül többen mentorként segítik a kezdő produkciók pályára állását.

A CSTP Feszten - ahogy a Cseh Tamás Programban sem - nincsenek műfaji megkötések. A cél bemutatni a magyar könnyűzene kaleidoszkopikus gazdagságát. Ehhez a gazdagsághoz az NKA Cseh Tamás Programja is igyekezett hozzájárulni a maga eszközeivel az elmúlt három évben - és igyekszik hozzájárulni a jövőben is.

Hangszert a kézbe - interaktív hangszerkiállítás

Éppen e gazdagság miatt a fesztivál nem korlátozódik pusztán a koncertekre. Három fontos rendezvény is társul a CSTP Feszthez. Június 21. és 24. között a Várkert Bazár Déli Palotájába költözik be a Hangszert a kézbe országjáró hangszerkiállítás. Az interaktív kiállítást korábban hét magyar városban több mint húszezren, főként gyerekek és fiatalok látogatták meg.

“Vászonról ránk néztek” - A könnyűzene és a film egymásra hatása a Kádár-korszakban, konferencia

A CSTP Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának rendezvénye az a tudományos konferencia, amelyet június 21-én rendeznek az A38 Hajón. A konferencia a könnyűzene és film egymásra hatását vizsgálja a Kádár-korszakban. Az előadások között lesz politika- és intézménytörténeti megközelítés, filmelemzés, filmzene-történet, társadalomtörténet, szó esik a nyolcvanas évek undergroundjáról vagy emblematikus szórakozóhelyeiről.

Az előadók között ott lesz Benke Attila filmtörténész, kritikus, Csatári Bence történész, Dragojlovics Péter zenei szakíró, Galambos István történész, Ignácz Ádám zenetörténész, Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró, zeneszociológus, Rosta N. Napsugár zenei újságíró, Szabó Kata és Tóth Eszter Zsófia történész, társadalomkutató.

Juss ki, hozd be - Magyarok az európai zenei piacon, nemzetközi találkozó

A CSTP Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogramjának rendezvénye egy kétnapos nemzetközi zeneipari találkozó, június 22-én és 23-án az A38 Hajón. A szervezők azt igyekeznek bemutatni, hogy a Cseh Tamás Program intenzív segítséget nyújt a magyar produkciók külföldi érvényesüléséhez, és a magyar klubok bekapcsolódásához a nemzetközi koncertéletbe. Ehhez ideális helyszín az A38 Hajó, amely tagja az európai független kulturális központokat tömörítő Trans Europe Halles-nak, illetve az EU Kreatív Európa programja által támogatott európai klubhálózatnak, a Liveurope-nak.

Ezen a rendezvényen az európai klub- és koncertélet fontos szakemberei mutatják be a nemzetközi zeneipar működését. Itt lesz Ruud Berens, a Eurosonic szervezője, Virgo Sillamaa a Tallinn Music Week munkatársa, Tomek Nowakowski, a ponzani TBA Music vezetője, Dirk De Clippeleir, a brüsszeli Ancienne Belgique klub munkatársa, Matjaz Mancek, a ljubljanai Kino Siska klub promotere és Petra Ludviková, a prágai Palác Akropolis nemzetközi szervezője.

A Cseh Tamás Programról

Pontosan három évvel ezelőtt, 2014 májusában indult el a Cseh Tamás Program, amelynek célja a magyar könnyűzene szisztematikus támogatása. A Program az üres adathordozók után szedett jogdíjak egy részéből, a Nemzeti Kulturális Alap pályázati rendszere révén működik. Az elmúlt három évben, kilenc alprogram közel félszáz pályázata révén több mint kettőmilliárd forint támogatást nyújtott a hazai könnyűzene különböző szegmenseinek.

Az Induló Előadói Alprogramban 99 pályakezdő produkció első lépéseit egyengette a Program, köztük olyan, mára befutott zenekarokét, mint a Margaret Island, a USEME, a Lóci Játszik, a Belau és még sorolhatnánk. Több száz zenekar külföldi és magyarországi fellépését és turnéját segítette a CSTP, és legalább száz magyarországi és határon túli klub működéséhez nyújtott támogatást.

Nagysikerű szakmai képzésein ezernél több zeneipari szakember vett részt. A program szerepe kulcsfontosságú a könnyűzenével foglalkozó hazai médiumok, újságok, blogok, televíziós és rádióműsorok működésében.

A Cseh Tamás Program azonban nemcsak a jelennel és a jövővel, hanem a múlttal is foglalkozik. Támogatja a magyarországi könnyűzene történetének feltárására irányuló kutatásokat, a témát népszerűsítő könyveket ad ki, konferenciákat és beszélgetéseket szervez, átfogó életútinterjú-archívuma pedig hatalmas kincsesbánya a rajongók és a kutatók számára.

A CSTP Feszt nem csupán koncertek sorozata, hanem e nagyszabású vállalkozást a maga teljességében bemutató születésnapi rendezvény, sok zenével, hangszerkiállítással, előadásokkal, konferenciával, külföldi vendégekkel. Mindezt ingyenesen, A zene ünnepétől a Múzeumok éjszakájáig.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky