3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2017. május 22.

Klasszikus pornófilm ihlette a Massza zenekar albumának címét

Copyright:

A saját bevallásuk szerint is harapós karcos rockzenét játszó trió május végén debütál bemutatkozó albumával, amit a GMK-ban mutatnak be 2017. május 25-én. A Massza zenekar 2015 szeptemberében alakult Budapesten. 2016 januárjában adták ki az első 3 dalos EP-jüket. A tavalyi év igencsak sűrű volt a zenekar számára. Megjártak egy tehetségkutató döntőt, felléphettek a Szigeten, és bekerültek a Cseh Tamás Program 2016 -os induló zenekarai közé.

A debütáló album egy közel féléves munkaperiódus gyümölcse, amiről a Massza tagjai a következőket tartották fontosnak elmondani:

"Az album címét - Full szervíz - egy 90-es években forgatott klasszikus, hangalámondásos pornófilm ihlette, és 11 dal szerepel rajta. Ebből 2 már hallható volt az EP-n, de kissé felfrissítve újra felvettük. Az albumon hangmérnöke Takács Zoltán Jappán volt, és Cserny Kálmán "Bogi"-nál, az Origó Stúdióban dolgoztunk. A dalokat úgy írtuk hogy jött ami jólesett, mindenféle erőlködés nélkül. Olyan zenét akartunk csinálni ami mindhármunk személyiségét tükrözi, és úgy érezzük ez100%-ig sikerült is. Az első klip a lemezről a Micsoda szép, amit a 2016-s Sziget Fesztiválon adott koncertünkön rögzítettünk."

A trió a Full szervíz című bemutatkozó albumukat  május 25-én a Gozsdu Manó Klubban mutatja be, a The Medley's és a Skizoid Kvartett társaságában. Az album digitális formában elérhető az összes platformon, de a srácok 40 db ingyenes CD-vel is készülnek, amit az érdeklődők a helyszínen vehetnek át.

Event

 

 

Massza
Szamosközi Zoltán: basszusgitár, ének
Bánhegyi Tamás: gitár, vokál
Müller Máté: dob, vokál

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. More

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. More

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. More

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. More

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky