3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2017. május 10.

Közös, tavaszi klubkoncertet tart a Patikadomb és a SirVive

Copyright:

A SirVive és a Patikadomb közös, tavaszi koncertet tart 2017. május 11-én a Gozsdu Manó Klubban. A buli kiemelt fontosságú mindkét zenekar számára, hiszen most először fordul majd elő, hogy főzenekar nélkül, kvázi "önállóan" állnak majd színpadra. A két banda utoljára három éve, 2014 márciusában játszott együtt, szintén a GMK-ban. Rengeteg közös pont, sok-sok közös élmény adja a két produkció kölcsönös dinamikáját és harmóniáját, amely minden bizonnyal néhány színpadi kollaboráció formájában is megnyilvánul majd 11-én.

A koncert külön érdekessége, hogy a srácok közeli barátok, sőt Kátai Tamás mindkét zenekarban dobol. Ebből is adódik, hogy a bandák főhadiszállása, próbaterme szintén azonos. Mindkét zenekar a közelmúltban jelentkezett új anyaggal: A SirVive ’Mennék tovább’ c. videója állandó rotációban látható a VIVA televízión, míg a Patikadomb új, ’Édesmindegy’ című dalát a Petőfi Rádióban lehet elkapni. Természetesen mindkét dal elérhető valamennyi digitális szolgáltató kínálatából, illetve a legnagyobb videómegosztó portálon is.

 

 

SirVive / Patikadomb
2017. május 11.
Gozsdu Manó Klub

Event

Beugró: 1000 HUF
A jegyek csak a koncert napján, a helyszínen elérhetők.

Menetrend:
20:00: kapunyitás
21:00: Patikadomb
22:00: SirVive

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. More

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. More

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. More

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. More

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky