3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. március 6.

Felkavarja az állóvizet klipjével az Idegen zenekar

Copyright:

Bizarr bulit rendezett első klipjéhez a magyar alternatív szcéna legújabb szereplője, az Idegen zenekar. A színházi múlttal is rendelkező tagok meg szeretnék mutatni, hogy a művészetek összekötve működnek igazán jól.

Háromszámos EP-vel mutatkozik be a budapesti Idegen, ezen hallható a Hideg c. dal is, amihez a klip készült. A videó erős képekben fogalmazza meg a remény elvesztésének pillanatait; arról az érzelmi hullámzásról szól, amikor rájössz, hogy egyedül vagy és a nagy létvágyból lesz élettelenség, kihűlés és hideg. A bizarr hangulatú videóval vetíti előre a zenekar, hogy nagyban eltérnek a szokványostól.

Szembemennek a konvenciókkal a bemutatkozó koncertjükön is: azt ígéri a zenekar, hogy a márciusi bulin felvonultatnak egy egzotikus dizőzt, groteszk sámán lányokat, egy dorogi blues gitárost és egy öltönyös óvodást is.

Első dalaikban egy csúnyán félresiklott szerelmet dolgozott fel az énekes, aki a kreatív folyamatokba menekült: ebben megtalálta a boldogságát, és elmondása szerint annyira jól működik a zenekarban a kémia, hogy folyamatosan készülnek az új dalok, már az első lemezükön dolgoznak.

Amikor az ember szorult élethelyzetbe kerül, akkor még nem gondol arra, hogy az érzései végigfutnak a rögzítőn, és egy velejéig őszinte önvallomásként album lesz belőlük. Arra meg pláne nem, hogy egy gyermekkori jó barát saját agyán átfuttatva mozgóképpé varázsolja az egyik történetet. - meséli az EP és a klip készüléséről Kunics Olivér énekes-basszusgitáros.

A rendező Csihar Arion és az operatőr Sinka Benedek is feltörekvő tehetségek a szakmában, ők a BKF-en tanulnak, mellettük Bakai Gergely gyártásvezető alkotta a stáb vázát.

 

 

A hangfelvételek Szabó Szebasztiánnal készültek a szegedi Miracle Soundban. A stúdió olyan nagy nevekkel dolgozott már, mint a 30Y, a Kiscsillag, vagy a Fish.

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Tovább

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Tovább

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Tovább

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky