3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2017. február 7.

Natalie Imbruglia az Akvárium Klubban

Copyright:

A Natalie Imbruglia Acoustic című európai turné 2017. április 22-én indul Oroszországban, mely mindenki nagy örömére május 2-án Budapestet is érinti. A koncert az Akvárium Klubban lesz. Jegyek már vásárolhatók!

A platina eladásokkal rendelkező énekesnő, Natalie Imbruglia bejelentette, hogy tavasszal európai turnéra indul. A háromszoros Grammy-jelölt művész ezúttal kisebb helyeken lép majd fel, hogy bensőséges hangulatú akusztikus előadásával még többet nyújthasson rajongóinak.

"Nagyon izgatott vagyok az új turné miatt, és pont azért választottam ezeket a kisebb helyszíneket, hogy köszönetet mondhassak a rajongóimnak." - mondta az énekesnő. "Imádom a kisebb termek hangulatát. Olyan, mint ha minden egyes embernek személyesen játszanék, és azonnal látom a reakciójukat is."

Natalie ezen a turnén a teljes repertoárjából játszik majd, legutolsó, Male című albumának anyagát is beleértve. A koncertkörút április 22-én kezdődik Moszkvában és átszeli az egész kontinenst, érintve többek között Észt-, Lengyel-, Francia-, Német-, valamint Írországot és az Egyesült Királyságot, hogy május 27-én Dániában érjen véget. Magyarországra harmadszorra fog érkezni pályafutása során, május 2-án ad koncertet az Akvárium Klubban. A budapesti koncertre jegyek már kaphatók a www.livenation.hu és a www.ticketpro.hu oldalakon keresztül.

 

 

A Male című nagylemez 6 évnyi hallgatás után jelent meg, és az énekesnő kedvenc férfi előadóitól merítette az inspirációt hozzá. Klasszikus és kortárs dalok gyűjteménye, amelyeket eredetileg olyan előadók énekeltek, mint Cat Stevens, Damien Rice, Tom Petty, Pete Townshend vagy a Zac Brown Band. Az Instant Crush című kislemezt a Daft Punk tette ismertté, de Natalie kissé átalakította. "Az eredeti verzióban alig lehet érteni a szöveget az énekre pakolt rengeteg effekt miatt. De a dal önmagában is gyönyörű, és azt szerettem volna, ha ez eljut mindenkihez. Nagyon büszke vagyok a végeredményre."

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky