3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2017. január 30.

James Blunt: új album márciusban

Copyright:

A „The Afterlove” március 24-én kerül a polcokra és már előrendelhető. Az album 10 vadonatúj dalt tartalmaz, amelyek közül a beharangozó szám, a “Love Me Better” a napokban jelent meg. A lemezen többek között Ed Sheeran is közreműködött, így igazi sikerdalokra számíthatunk tavasszal!

James Blunt 2004-ben énekelte be magát több millió hallgató szívébe "You're Beautiful" című számával. A frissen leszerelt katona "Back to Bedlam" című lemeze olyan őszintén fejezte ki az énekes fájdalmát, hogy azonnal öt Grammy-jelölést és nemzetközi elismerést nyert James-nek.

A következő, "All the lost souls" már egy fokkal változatosabb és pozitívabb csengésű korong lett, amely olyan slágereket tartalmazott, mint a "1973" vagy a "Same Mistake". A harmadik album "Some Kind of Trouble" címen jelent meg 2010 telén, a hároméves szünetet arra használta az énekes, hogy újratöltődjön és egy optimistább albumot készítsen. A "Stay the Night" és az "I'll Be Your Man" alapján ez sikerült is, de a lemez nem szólt akkorát, mint az előzők. A "Moon Landing" 2013-ban újra a csúcsra vitte Blunt-ot, a kezdő dal, a "Bonfire Heart" szó szerint berobbant a slágerlisták elejére, egy hét alatt platinalemez lett Nagy-Britanniában és 33 héten keresztül vezette a brit toplistákat.
A „The Afterlove” egy igen erős lemez után jelent meg újabb három éves kihagyás után. Az új anyagon számos sztár-társszerzővel dolgozott együtt a brit zenész: Ed Sheeran mellett Ryan Tedder, a One Republic frontembere, Johnny McDaid (aki az Example és Biffy Clyro anyagain dolgozott korábban), Stephan Moccio (Miley Cyrus és a The Weekend múzsája) és MoZella (akinek a One Direction számait is köszönhetjük) is közreműködtek a „The Afterlove”-on.

James novemberben egy európai turnéra is indul az új lemezzel, amely bár hazánkat sajnos kihagyja, számos közeli országot és várost érint.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky