3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2017. január 17.

V4 Jazz Fesztivál a BJC-ben

Copyright:

A visegrádi egyezmény létrejöttének apropóját egy középkori megállapodás adta. A visegrádi királyi palotában 1335 novemberében Károly Róbert magyar király kezdeményezésére tanácskozást tartottak III. Kázmér lengyel és Luxemburgi János cseh király részvételével. A három ország találkozójának célja az volt, hogy elsimítsák ellentéteiket és gazdasági-politikai együttműködésben állapodjanak meg Bécs árumegállító joga ellenében.A V4 Jazz Fesztivál fő célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a “visegrádi négyek” kiemelkedő jazz formációit.

A lengyel, cseh, szlovák és magyar klubok és zenekarok napjainkban különb kapcsolatot ápolnak amerikai vagy nyugat-európai szervezetekkel és együttesekkel, mint  egymással. Fesztiválunk megrendezésével ezen szeretnénk finomhangolni, és nem utolsó sorban elhozni és bemutatni a hazai közönségnek a legizgalmasabb produkciókat.

Mindennek keretében lép színpadra a kétnapos fesztivál első napján a cseh jazz szcéna “nagy öregjei” közé tartozó Julius Baros formációja, valamint az itthon is sztárként ünnepelt, még mindig  fiatalnak számító és legalább ennyire zseniális Hodek Dávid zenekara.

A második napon hazai színekben az Egyesült Államokban és Ázsiában is jegyzett Tzumo Árpád produkcióit hallhatja a közönség, őket követően pedig a Przemek Borowiecki által vezetett kísérletező 3Jets Trio zárja a fesztivál programját.

Az eseményt a Lengyel és a Szlovák Intézet is támogatja.

Részletes program:

01.13.: 20:00: BROSS TRIO (SK) / 21:30: JULIUS BAROS QUARTET (CZ)
01.14.: 20:00: SOLATI (H) / 21:30: 3JETS (PL)

Budapest Jazz Club – 1136 Hollán Ernő utca 7.
A belépés ingyenes!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Seguir

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Seguir

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Seguir

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Seguir

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky