3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2016. december 19.

Social Kelemen Kabátban klip: Felkel a város

Copyright:

Egy igazi közösségi dalfilmmel jelentkezett napjaink egyik legjobb bulizenekara, a Kelemen Kabátban. A Felkel a város című számukhoz egy városnyi rajongó küldött be videót, ezekből állt össze az új social klip, ami most már itt látható, a zenekar pedig hamarosan, pontosan 2016. december 27-én az A38-on lesz hallható.

“Mindenképpen személyes, közvetlen klipet szerettünk volna, ezért kértük meg a közönségünket, hogy küldjenek videókat a saját reggelükről” – meséli a klip eredettörténetét Horváth Boldi, a zenekar frontembere. A felhívásra szép számmal özönlöttek a különböző stílusú rövidfilmek, ezekből és persze a zenekar saját felvételeiből állt össze végül az anyag. “Annak ellenére, hogy eklektikus lett a végeredmény, a reggeli hangulat egységesen sugárzik minden pillanatából és erősíti dal hangulatát” – összegzi Boldi az eredményt. A saját forgatott anyagok Gosztola Ábrisnak köszönhetők, a klipet pedig Lehel Olivér ollózta össze és rendezte dalfilmmé.

A most debütáló film mellé egy rendhagyó évzáró koncertet is csatol a Kelemen Kabátban csapata: élőben soha nem hallott ritkaságokkal és vadiúj dalokkal, vendégek sorával egy extrahosszú bulit ígérnek 2016. december 27-én az A38 hajón.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. trvať

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! trvať

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. trvať

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. trvať

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky