3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2016. december 2.

11 év után itt a Rolling Stones új lemeze

Copyright:

Több mint egy évtizednyi kihagyás után visszatért a legendás Rolling Stones a Blue and Lonesome című stúdióalbumukkal. A 12 számot egy éve ilyenkor vették fel stúdióban, mindössze három nap alatt. A lemez a zenekar korai szakaszára emlékeztet, és olyan előadók blues számainak feldolgozásait tartalmazza, mint Jimmy Reed, Little Walter vagy Eddie Taylor. A blues-album ötlete Keith Richardstól ered, aki felvetette egy próba során, hogy bemelegítésül játsszák el Memphis Slim Blue and Lonesome című számát.

Végül az albumot hallgatva egy egészen ismerős, korábbi blues lemezeikre emlékeztető stonesos hangzást kapunk, egy-két spontán elemmel díszítve, mint pl.: Eric Clapton gitáros közreműködése, valamint Mick Jagger hárfajátéka.

Az új album a Billboard szerint a zenekar egyik legígéretesebb lemeze, valamint hazánkban is az Itunes toplista élén indított. Borítóján az ikonikus kinyújtott nyelv logó kék verziója látható, a 42 perces hanglemez CD-kiadásának bookletjében pedig a stúdióban készült fotók találhatóak meg.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. szeptember 21.

Jamie xx szólólemezét The xx-es bandatársaival vezeti fel

Szeptember 20-án, jelent meg Jamie xx második albuma, az "In Waves". A várakozás fináléját egy különleges dallal fejelte meg a londoni zenész, DJ és producer: a "Waited All Night" című trackhez ugyanis ismét egyesítette erőit The xx-es bandatársaival, Oliver Simmel és Romy Madley Crofttal. 2017-es "I See You című" korongjuk óta ez az első alkalom, hogy hallhatjuk a hármast egy új közös kiadványon. A dal élő debütálása pedig a Glastonbury fesztiválon volt. Tovább

2024. szeptember 18.

Új dallal nyitja az őszt a Future Islands

Egy vadonatúj dallal és egy animációs klippel köszönti az új évszakot a Future Islands. A "Glimpse" című újdonságot hetedik lemezük, a "People Who Aren't There Anymore" munkálatai alatt rögzítették. A dal egy nehéz témát dolgoz fel: egy otthon leégésével járó érzelmi és fizikai veszteségek feldolgozásáról szól. Kisfilmjét Jayla Smith készítette. Tovább

2024. szeptember 17.

Lecsupaszított lélekmelengetés Charlotte Day Wilson különleges új EP-jével

Charlotte Day Wilson London sajátos atmoszférájú Maida Vale negyedének szívében rögzítette három dala zeneileg lecsupaszított, de lelkileg annál mélyrehatóbb verzióit: A Benji B BBC Radio 1 showjának stúdiójában felvett "Cyan Blue", "Sleeper" és "I Don't Love You" most egy EP-re gyűjtve láttak napvilágot. Tovább

2024. augusztus 28.

Fred again.. gondolta újra Joy Orbison klub- és fesztiválslágerét

Peter O'Grady, ismertebb nevén Joy Orbison specialitásai a house, a dubstep, a UK funky, a UK garage és az oldschool jungle ütemek, azonban a műfajokon túlmutató, közönségegyesítő trackekben is jeleskedik: "flight fm" című dalát a Resident Advisor világhódító klubhimnuszként emlegette, most pedig itt a folytatás, a tört ütemű, 140 bpm-es "flex fm (freddit)"! Tovább

2024. július 1.

Duran Duran újra

A ’80-as és ’90-es éveket uraló, angol Synth-pop banda, a Duran Duran első öt stúdiólemeze – ’Duran Duran’, ’Rio’, ’Seven and the Ragged Tiger’, ’Notorious’, ’Big Thing’ – újra megjelenik 2024. július 19-én bakelit és CD formátumokban, újonnan maszterelt változatban. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky