3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2016. szeptember 28.

Az meg van, hogy Lasciatemi cantare? Hallgasd meg a Tüskecsarnokban élőben!

Copyright:

Ki ne ismerné a dalt, amelyben egy rekedt olasz énekes énekli, hogy Lasciatemi cantare? A slágert egy egész ország fújta, még az is, aki nem beszélt olaszul! A dal előadója, Toto Cutugno októberben Budapestre érkezik, ahol nem csak a már említett a L’italiano, de olyan világslágerek is elhangzanak majd, mint a Solo noi, a Donna donna mia, a Soli, az Innamorati, csakúgy, mint a Serenata vagy az Insimie című dalok. Számos dalt az Óbudai Danubia Zenekarnak köszönhetően szimfonikus zenekari kísérettel tekinthet meg a közönség.

A sármos olasz énekest talán csak a mostani tinédzsereknek kell bemutatni, hiszen az elmúlt évtizedek alatt mindig produkált valamit, amellyel feltűnést keltett és sikereket ért el a nemzetközi zenei életben – egészen a mai napig. Budapesten utoljára a 80-as évek végén adott önálló koncertet.

Kezdetben olyan hírességekkel dolgozott együtt, mint például Dalida, akivel a platinává lett Laissez moi danser című dalban vett részt. Szólókarrierjében az első nagy áttörést akkor érte el, amikor a hetvenes évek közepén a San Remo-i Dalfesztiválon zenekarával a Volo504 című dalával harmadik helyezést ért el, majd ugyanezt a fesztivált 1980-ban a Solo Noi című dalával meg is nyerte. 1990-ben az Euróvízós Dalfesztiválon az Insieme: 1992 című szerzeményével lett az első helyezett.

A fesztiválokon kívül számos nagylemezzel, albummal és főleg slágerrel büszkélkedhet. Ilyenek voltak a már említett L’italiano, a Mi piacerebbe, vagy a Soni, amelyek meghódították Európát és a nagyvilágot egyaránt.

 

 

Eközben sorra jelentette meg albumait is: 2002-ben kiadta a Il treno va címűt, majd rá két évvel később a Cantando-t. 2005-ben a Come noi nessuno al mondo című lemeze került a boltokba, három évvel később pedig az Un falco chiuso in gabbia. Legutóbbi albumát 2010-ben adta ki I Miei Sanremo címmel.

Toto Cutugno szinte az első szóra igent mondott a felkérésre, rövid üzenetében hangsúlyozta mennyire szereti Budapestet és a magyar közönséget!

Toto Cutugno
2016. október 15.
Tüskecsarnok

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. A continua

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. A continua

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. A continua

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. A continua

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky