3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Külföldi

2016. augusztus 18.

Újdonsággal jön a 20 éves Placebo

Copyright:

A brit Placebo idén ünnepli első lemezük megjelenésének 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból egy válogatás lemezt, valamint egy vadonatúj EP-t is megjelentetnek, és mind a két anyag egyszerre, 2016. október 7-én kerül majd a boltokba.

  • share
  • kapcsolódó linkek

A válogatást A Place For Us To Dream címre keresztelték, és a banda lenyűgöző karrierjének legfontosabb dalait tartalmazza majd, többek között a Bruise Pristine, Come Home, Teenage Angst, Nancy Boy, Every You Every Me, Pure Morning, The Bitter End, Meds, For What It’s Worth vagy a Too Many Friends is megtalálható lesz az albumon.

Az új EP a LIfe’s What You Make It címet viseli és 8 dalt tartalmaz majd, amelyeket az az Adam Noble felügyelete mellett rögzítettek, aki a Red Hot Chili Peppers mellett a U2-val, a Muse-zal és Robbie Williams-szel is dolgozott már együtt.

Jesus’ Son címmel pedig holnap, tehát augusztus 19-én jelenik meg vadonatúj kislemezük, amely természetesen digitális formában is azonnal elérhető lesz az egész világon.

A Placebo története 1996-ban indult, amikor debütáló albumukkal berobbantak az angol zenei életbe az aktuális britpop ellentéteként, bandák tucatjait ösztönözve arra, hogy merjenek eltérni a fősodortól és végigvinni a saját stílusukat.

Azóta csak Angliában több mint 12 millió albumot adtak el, az egész világon ismertté vált a nevük, több mint 30 országban értek el platina státuszt lemezeikkel,  és tucatnyi nemzetközi díjat zsebeltek be, többek között az MTV Award-ot, mint a Legjobb Alternatív Banda.

Október közepén indul jubileumi turnéjuk Dániában, nálunk 2016. november 11-én lesznek láthatóak a Papp László Budapest SportAréna színpadán.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 30.

Újra best of lesz az első Pet Shop Boys best of

2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. A continua

2025. május 29.

Visszatért a BADBADNOTGOOD

A BADBADNOTGOOD "Found A Light (Beale Street)" című vadonatúj dalában a háromszoros Grammy-jelölt énekes-dalszerző Veronica Camille Ratliff, vagyis V.C.R. működik közre. A trackben a Memphisben nevelkedett, de Los Angelesben élő énekesnő soulos vokálja és a trió lenyűgöző hangszerelése egyaránt kidomborodik. A szerzemény a Tim Bernardes oldalán készített "Poeira Cosmica" és a reggie vokáljával színezett "Take What's Given" című felvételeket, illetve a "Mid Spiral" című albumot követi. A continua

2025. május 27.

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

2025. június 27-én jelenik meg Barbra Streisand "The Secret Of Life: Partners, Volume Two" című vadonatúj albuma a Sony Music Entertainment alá tartozó Columbia Records gondozásában. A lemez a szupersztár 2014-es, platina minősítésű "Partners" című duettalbumának folytatása. Barbra Streisand ezúttal 11 dalon keresztül osztja meg a mikrofont a legnagyobb kortárs művészekkel. A continua

2025. május 23.

Ed Sheeran egy új, gyönyörű popklasszikusba öntötte múltját

Ed Sheeran bejelentette, hogy új  ’Play’ című lemezzel érkezik, mely 2025. szeptember 12-én jelenik meg. Az alkalom megünneplésére egy mély időszakot megörökítő pop balladával, az „Old Phone” cíművel debütált, mely szerint megtalálja régi telefonját és emlékek armadája tör általa felszínre. A continua

2025. május 23.

A Pulp 24 év után új albummal jelentkezik

2025. június 6-án érkezik a "Common People", a "Disco 2000" és a "Babies" című klasszikusokról is ismert Pulp új, "More" című lemeze frissen igazolt kiadójuk, a Rough Trade Records gondozásában. A korong a digitális mellett többféle fizikai formában is előrendelhető a sheffieldi banda webshopján. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky