3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2016

2016. augusztus 17. | Stewie

Megint 15 éves voltam egy házibuliban: itt volt a Sum41

Copyright:

Azt hiszem, idén egyetlen pop-punk fan sem lehet szomorú idén: sorra jönnek az új lemezek az új évezred ikonjaitól. A Sum41 is ilyen, ráadásul tőlük egy koncertet is kaptunk most a Szigeten. Kíváncsi voltam mire képesek egy halálközeli élmény és egy régi-új felállással.

Sajnos a hajó elég lassan ért be, ezért a hell songról lemaradtam. Viszont gyorsan sikerült beérnem a koncert közepébe, ahol fergeteges hangulat volt. A maratoni set list (17 számot daráltak le, ráadásul úgy, hogy nem is volt olyan érzése az embernek, hogy elsietik) egyébként jól volt összeállítva, habár kifejezetten szomorú voltam, hogy a Screaming Bloody Murdererről csak a címadó dalt játszották el. Viszont ezen kívül tényleg egy rossz szavam se lehet a megvalósításra.

A felállás kicsit felemás lett: Baksh visszatérése kifejezetten jót tett a hangzásnak, és jó volt újra színpadon látni, de Zummonál már több volt a gond. Sajnos Stevo tényleg jó dobos volt, és a hiánya erősen kitűnik. Se az új szám dobja nem lett az igazi, se a régien nem szólnak akkora erővel. Az utolsó szög pedig a dobszóló volt, ami nagyon középszerű lett. Legalább azt nem kéne erőltetni.

Mindezek ellenére minden egyes perce élmény volt a koncertnek, fantasztikus hangulatban telt, és örömmel várom az új albumot, főleg ha olyan lesz, mint amilyet az új szám sejtet. És ami feltette az „i”-re a pontot, az nem a Fat Lip volt (bár az is zseniálisan hangzott Brownsounddal), hanem az hogy Deryck elég magabiztosan bejelentette, hogy a nagyon közeli jövőben visszatérnek Budapestre, egy újabb fergeteges koncertre. Én már várom.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2016. augusztus 31.

Steiner Kristófot elég könnyű boldoggá tenni

Steiner Kristóf nem törekszik a tökéletességre, szerinte a boldogság éppen ennek az ellentétje. Ha hétköznapi dolgokról van szó, elmondása szerint elég könnyű őt boldoggá tenni, legyen szó baráti gesztusokról, kedvenc énekesnőjéről vagy a kutyájáról. Tovább

2016. augusztus 17.

Lecsapott a coolság a Szigeten

Alapból lehet abban valami nagyon cool, ha az ember huszonévesen már megalapozta annyira zenei karrierjét, hogy a haverjával összerántson egy szupergruppot, és anyazenekara mellett ezzel a formációval is letarolja a legnagyobb fesztiválokat. Tovább

2016. augusztus 17.

Csúcsot hozott a Sziget

Több teltházas nappal és majd’ félmilliós látogatószámmal zárt a 24. Sziget Fesztivál. Itt volt a fél világ és mindenki szerette a hírek szerint mindenki szerette. Mi is... Tovább

2016. augusztus 17.

Azok a koncerten kívüli apró hibák- Sziget 3.nap

Egy fesztivál akkor jó, ha mind a koncertek, mind a szervezés működik. Az egyik a másik nélkül disszonanciát okoz, és nem lesz tökéletes a hangulatunk hazafele. A Sziget idén is mindent megtett a maga részéről, a 3 nap, pedig csak remek koncertre sikerült eljutnom (mondjuk úgy, hogy Guettát jó nagy ívben kerültem el), de mégis volt pár apró hiba a napban. Tovább

2016. augusztus 16.

A Sziget nagy meglepetése nekem: a Biebers

A szombati kavalkádban sikerült korán bejutni, így bőven volt időm olyan zenekarokra, akiket alapból nem is kerestem volna. Ilyen kalandozás során láttam meg, hogy éppen játszik a Biebers. Az egyik haverom hónapok óta mondja, hogy egyszer nézzem meg őket, és nem volt éppen semmi jó, így megnéztem. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky