3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2016

2016. augusztus 17.

Csúcsot hozott a Sziget

Copyright:

Több teltházas nappal és majd’ félmilliós látogatószámmal zárt a 24. Sziget Fesztivál. Itt volt a fél világ és mindenki szerette a hírek szerint mindenki szerette. Mi is...

Csúcsot hozott a Sziget, összesen 496 ezer látogatót számlált az idén, a szervezők várakozásait is felülmúlva. Teltházas napokból is több volt: Rihanna, a Muse és SIA is teletöltötte a Szigetet. Gerendai Károly főszervező elmondta – „Egyre kiegyenlítettebb a közönséglétszám a fesztiválnapokon. Míg korábban a hétvégén, vagy egy-egy nagyobb világsztár napján ugrott meg a tömeg és nagy volt az ingadozás a napok között, addig – talán a beköltöző nap kivételével - ma már nagyjából folyamatosan egyenletes a látogatói létszám” – emelte ki a főszervező. „Úgy tűnik” – fogalmazott, „hogy nem az extrém drága sztároktól függ, hogy sokan érkezzenek és jól érezzék magukat a Szigeten, sőt Rihanna még csalódást is jelentett, míg a Muse, SIA, Manu Chao és akár a többi fellépő is kitűnő koncertekkel szórakoztatta a népes közönséget” – tette hozzá. A főszervező szerint csúcsra járatták a Szigetet, innen már nem a számszerű növekedés lesz jellemző, hanem azok a „finomhangolások”, melyek miatt még jobban, komfortosabban érzi itt magát a látogató.

Eljött a „fél világ” a Szigetre, a Föld mintegy 200 országából, 102-ből érkezett vendég idén az ország első számú turisztikai attrakciójára. Nigériától Vietnámig, Katartól Gibraltárig, a Marshall szigetektől Libanonig, Kínától az Elefántcsontpartig számos ország lakója élt együtt békességben, szeretetben az ideiglenes Fesztiválköztársaság egy hete alatt.

A zenei programok mellett hatalmas érdeklődés követte az egyéb, idén is rendkívül színesre sikeredett programokat. Futurisztikus járgányon utazó fúvos banda, felvonuló sárkányok, látogatók százai által körülvett, utcán vonuló dobosok, a múltat idéző Vándor Vurstli – hogy csak néhányat említsünk a programkavalkádból. A cirkusz sátorban például akkora volt az érdeklődés, hogy az „akrobatikát és a fürdőkádat” kombináló Soap című előadásból egy ráadást is kikövetelt a nagyérdemű.

A Sziget látványvilága idén is lenyűgöző volt. Találkozhattunk szemétből és lomból épült Űrkomppal, a polip karokat formázó Octopuff-fal, a csillagképeket megidéző Csillagos égbolttal vagy a napfénytől óvó Chillagszemű juhásszal. A több tucatnyi installáció némelyike remek pihenőhelyként szolgált, mint például a hűs árnyékot adó Kerekerdő az ArtZone-ban vagy az esernyőkből épült Szerelem Pavilon. Az 56-os emlékév kapcsán pedig – egyebek mellett – egy hatalmas, 100 méter hosszú, 450 m2-es felületen, a “Hősök falán” kaptak helyet a forradalom mártírjai. Némely installációt a közönség tett teljessé, mint például a Before I Die falat, vagy a Jana - óriás szív alakú – színezőjét.

Persze a Nagyszínpad sem csupán a zenéről szólt: naponta, este 7-kor különböző „special partyk” robbantották ki a közönséget a zene béklyójából. Volt Tapsrúd Party, Zászló Party, Color Party, Pom-pom Party, Konfetti Party és Szélforgó Party. Az utolsó napot idén is egy látványos EndShow zárta, Hardwell celebrálásában, a látványról pedig 50 lánggép, 16 konfettigép, 16 szerpentingép, 17 lézergép, 2 darab - itthon először látható - óriásláng, 100 db színpadi csóva (jelentsen bármit is) és a színpadon kb. 350 robotlámpa gondoskodott. A csúcson pedig jött a tűzijáték, mintegy 350-400 montázzsal, a közönségnek pedig 20.000 világító rudat osztottak ki.

Lényegesen többet fordítottak idén a környezettudatos fesztiválozásra és a szemléletformáló kommunikációra A Sziget 7 napján mintegy 2500 köbméter hulladék gyűlt össze, melynek - a megújított Sziget Recycling program eredményeként - a 35%-a hasznosanyagként került elszállításra. Emellett, mintegy 10.000 ember vett részt különböző hulladékcsere akciókban. Az italos pultok fele sikeresen bevezette a teljeskörű szelektív gyűjtést, így a PET és ALU hulladékokon kívül 100 m3 üveget is sikerült megmenteni a hulladéklerakótól. A szervezők erőfeszítéseinek eredményeképp az étel árusító standok üzemeltetői is egyre nagyobb arányban térnek át a környezetbarát, lebomló tányérok és evőeszközök használatára: ezekből több, mint 120.000 darab fogyott a fesztiválon. A szelektív gyűjtési programban 60 önkéntes vett részt.

Jól vizsgázott a Szigeten a check-in rendszer is, nem csak az általános biztonság megteremtése terén, de a rendszer visszatartó erejének következtében lényegesen, több mint felére csökkent a kisebb bűncselekmények, sátorfosztogatások, lopások száma is.

Rendbontásról, nagyobb balesetről idén sem jött jelentés, pedig majd’ egy székesfehérvárnyi tömeg gyűlt össze nap mint nap a Szigeten, ami idén is a béke és szeretet szigete volt, ahogy eddig is, közel negyed évszázada... folyamatosan.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2016. augusztus 31.

Steiner Kristófot elég könnyű boldoggá tenni

Steiner Kristóf nem törekszik a tökéletességre, szerinte a boldogság éppen ennek az ellentétje. Ha hétköznapi dolgokról van szó, elmondása szerint elég könnyű őt boldoggá tenni, legyen szó baráti gesztusokról, kedvenc énekesnőjéről vagy a kutyájáról. Tovább

2016. augusztus 17.

Lecsapott a coolság a Szigeten

Alapból lehet abban valami nagyon cool, ha az ember huszonévesen már megalapozta annyira zenei karrierjét, hogy a haverjával összerántson egy szupergruppot, és anyazenekara mellett ezzel a formációval is letarolja a legnagyobb fesztiválokat. Tovább

2016. augusztus 17.

Azok a koncerten kívüli apró hibák- Sziget 3.nap

Egy fesztivál akkor jó, ha mind a koncertek, mind a szervezés működik. Az egyik a másik nélkül disszonanciát okoz, és nem lesz tökéletes a hangulatunk hazafele. A Sziget idén is mindent megtett a maga részéről, a 3 nap, pedig csak remek koncertre sikerült eljutnom (mondjuk úgy, hogy Guettát jó nagy ívben kerültem el), de mégis volt pár apró hiba a napban. Tovább

2016. augusztus 17.

Megint 15 éves voltam egy házibuliban: itt volt a Sum41

Azt hiszem, idén egyetlen pop-punk fan sem lehet szomorú idén: sorra jönnek az új lemezek az új évezred ikonjaitól. A Sum41 is ilyen, ráadásul tőlük egy koncertet is kaptunk most a Szigeten. Kíváncsi voltam mire képesek egy halálközeli élmény és egy régi-új felállással. Tovább

2016. augusztus 16.

A Sziget nagy meglepetése nekem: a Biebers

A szombati kavalkádban sikerült korán bejutni, így bőven volt időm olyan zenekarokra, akiket alapból nem is kerestem volna. Ilyen kalandozás során láttam meg, hogy éppen játszik a Biebers. Az egyik haverom hónapok óta mondja, hogy egyszer nézzem meg őket, és nem volt éppen semmi jó, így megnéztem. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky