3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2016. június 27.

A szerencse az utcán hever

Copyright:

Ismét hatalmas utcazene jamboree-ra készül Veszprém, alig egy hónap múlva indul az OTP Bank Veszprémi Utcazene Fesztivál, felvonultatva a kontinens összes szegletéből érkező zenekarokat, előadókat. A fesztivál a feltörekvő zenészek nagy megmérettetése is egyben: július 20-23. között az utcán dől el, ki lesz a szerencsés, akinek pénz és hírnév is hull az ölébe.

Lezárult a jelentkezés az idei OTP Bank Utcazene Fesztivál versenyére, ahol a „szerencse az utcán hever”. A több száz jelentkezőből kiválasztott 20 zenekart a közönség és neves ítészek is figyelik, s választják majd ki a legjobbakat, akik közt 1 millió forintot osztanak ketté, felét a közönség kedvencének, másik felét a zsűri kiválasztottjának. Az idei évben jeles zsűri mustrálja majd a versenyzőket: Horváth Gergely, akit a Petőfi Rádió műsorvezetőjeként ismert meg az ország, Felcser Máté, a Punnany Massif frontembere és egy nemzetközi szaktekintély, az olasz Ferrara Buskers Festival programigazgatója, Stefano Bottoni is. “Változatos és erős mezőny állt össze az idei versenyre” – mesélte Muraközy Péter, az Utcazene megálmodója. “A hazai versenyzők mellett érkezik egy csapat a napokban zajló Szatmárnémeti Utcazene Fesztiválról is, amit a mi rendezvényünk hatására kezdtek el szervezni. A mi győztesünk pedig megy Ferrarába, Európa legnagyobb utcazene seregszemléjére” – tette hozzá a főszervező.

A versenyzésen túl természetesen idén is változatos programkavalkáddal rukkol elő az OTP Bank Utcazene Fesztivál. A színes nemzetközi mezőnyben angol, mémet, holland, finn, belga, olasz, cseh, lengyel, dán, francia és ki tudja hány náció képviselteti magát. Megannyi izgalmas zenei csemege. Jön a német Musik For The Kitchen. A banda, elvetemült finn kollegáikhoz, a fesztiválon szintén fellépő Steve ’n’ Seagulls-hoz hasonlóan, számos népszerű rockfeldolgozást játszik – sajátos stílusban. A Riders Connection tagjai Berlin utcáin kezdtek el együtt zenélni s most Veszprémben tűnnek majd fel. Jön az „indie gypsy fúzió úttörőinek” aposztrofált The Trouble Notes csapata, a Tram33, egy Brüsszel utcáin született, alapvetően blues duó. Érkezik a Jaune Toujours, egy kultikus zenekar, akik a kultúrák, nyelvek, ritmusok és zenei stílusok kirobbanó városi mixével egy magas színvonalú márkává alakultak. Fellép Anastasia, aki ezúttal nem amerikai popsztár, nem is orosz hercegnő, hanem francia előadó, akinek hangja és előadásmódja azonnal levesz minket a lábunkról.

A Krakow Street Band kezdi magát Lengyelország egyik elsőszámú utcazenekarává kinőni, ezt mi is láthatjuk majd. „A 21. századi Bob Dylan Iggy Poppal megy táncolni” – így jellemezte a Classic Rock magazin a The Midnight Barbers „whisky áztatta rock ’n’ rollját” – ahogyan az NME summázta zenéjüket. Ők szintén Veszprém vendégei lesznek. A hivatalos biográfia szerint: Paul-Ronney Angel megette a szüleit, majd elmenekült Norvégiából, és kezében egy üveg holdfénnyel, zsebeiben pedig néhány szelet málló félben lévő hallal érkezett meg Londonba. Az általa alapított The Urban Voodoo Machine bevette már Glastonbury és a Donington fesztivált, meg a fél világot, és most jön a másik fele. Második nagylemezét turnéztatja, s jön vele az az energikus, érzelmes modern rock n’ rollt játszó Town of Saints. Vészprém utcáin zenél például Mr Alboh, egy modern trubadúr, aki egy szép napon fogta magát, otthagyta állását a bankban, és vándorzenésznek állt. Aki szereti a nyarat és a lázongást is, oda lesz ezért a francia duóért: a nevük The Summer Rebellion, és saját meghatározásuk szerint „freak blues-t” játszanak. Bájos, felszabadult, spontán, de professzionálisan előadott zenéjével a cseh Mydy Rabycad már számos országba eljutott, most nálunk muzsikál majd. A Syndrome nevű zenekar az olasz csizma orrán elhelyezkedő Reggio Calabriában alakult 2007-ben, és a Veszprémi Utcazene Fesztivál visszatérő közönsége jól ismerheti őket, hisz’ tavaly és tavalyelőtt is játszottak már nálunk.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Continuer

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Continuer

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Continuer

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Continuer

2025. február 20.

Megjelent a The Carbonfools új albuma

A Carbonlove egy új korszak kezdetét jelzi a zenekar életében, miközben hű marad ahhoz a különleges stílushoz, amely évek óta a védjegyük. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky