3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2016. június 14.

Fesztiválszezon a Cseh Tamás Programmal: Szolnok a következő állomás

Copyright:

Az NKA Cseh Tamás Program 2016 nyarán is jelen lesz a legnagyobb hazai könnyűzenei fesztiválokon, ismét társszervezőként csatlakozik a Zene Ünnepéhez, illetve rocktörténeti és jogdíj-kérdéseket érintő konferenciákkal jelentkezik a Várkert Bazárban június második felében. 2016. június 14-18. között a szolnoki Tiszavirág Fesztivállal folytatódik a CSTP nyári sorozata.

Az NKA Cseh Tamás Program támogatott zenekaraival, tájékoztató beszélgetésekkel és info-sátorral jelentkezik összesen 10 fesztiválon 2016. nyár folyamán. A szezonnyitó esemény a főváros egyik legnagyobb ingyenes rendezvénye, a BelFeszt volt június elején. A nyári fesztiválokon a CSTP támogatott induló együtteseinek fellépési, a feltörekvő zenekaroknak és a zeneipar szereplőinek tájékozódási lehetőséget, a közönségnek pedig jó zenét és bulihangulatot biztosít.

Ahogy tavaly, a CSTP idén is ott lesz a szolnoki Tiszavirág Fesztiválon június 14-18. között. A Sóház utcai Református templom mellett lévő info-sátor kitölthető kvízekkel és pályázati tippekkel várja az érdeklődőket, a támogatott induló előadók pedig hangulatos koncertekkel is gazdagítják a műsort. Június 14-én kedden 19:30-tól a Máskép zenekar lép fel a PálinKaland színpadon, június 17-én 18:30-tól Nyilas Reni & Ők a Park Színpadon, 21:00-tól a Magidom  a Maláta téren zenél, 18-án pedig az Organism veszi be a PálinKalandot 19:30tól. Őt 21:00-kor Szatmári Juli követi (Maláta tér), végül az Éva Presszó zárja a napot 23:00-kor kezdődő koncertjével a PálinKaland színpadon.

Június 17-én pénteken a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, Doncsev András is ellátogat a CSTP-sátorba, ahol a Cseh Tamás Program elmúlt két évéről, eredményeiről, jövőbeli tervekről, pályázati lehetőségekről számol be az érdeklődőknek délután 17:00 órától.

A hónap második felében a Várkert Bazár ad otthont a Cseh Tamás Program rendezvényeinek. Június 21-én a Zene Ünnepe keretében ad ingyenes koncertet több mint 50 zenekar, köztük a CSTP együttesei a Várkert Bazárban felállított akusztikus színpadokon. Június 22-én a Ludwig Múzeum első emeleti rendezvénytermében kerül sor az Időtlen hangok című rocktörténeti konferenciára, melyen az idén hetvenedik születésnapjukat ünneplő hazai rock-ikonok előtt tisztelegnek az előadók. Június 23-án a Várkert Bazárban a CSTP Jogdíjfizetést ösztönző Alprogramja keretében rendeznek konferenciát A zene lehetőségei - filmek, reklámok, streaming és export címmel. Június 25-én pedig a Múzeumok Éjszakája programsorozatához csatlakozva zenélnek majd CSTP-s zenekarok a Várkert Bazárban.

A nyár folyamán a Cseh Tamás Program jelen lesz az EFOTT-on, a Campus Fesztiválon, a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, a kapolcsi Művészetek Völgyében, de találkozhat a közönség CSTP-s állomással a Kolozsvári Magyar Napokon és a Szegedi Ifjúsági Napokon is.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky