2016. május 9.
A hazai elektronikus zene úttőrő zenekara a Zagar idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból különleges koncertre készülnek 2016. május 12-én a Budapest Park színpadán. Ennyi év alatt rengeteg jeles esemény történt a csapat életében.
A Žagar alapítója és vezetője, Zságer Balázs így emlékszik vissza:
„Tizenöt évből nehéz kiemelni bármit is, valószinű mást-mást tart mérföldkőnek a közönség vagy a szakma. Számomra nagy élmény volt az első Trafós koncertünk, a Volt Fesztiválos fellépések és a hozzá kapcsolódó vacsorák, egy balatoni vihar után a nagyszínpad a Dívákkal, havas hegycsúcson játszani júliusban Innsbruckban, a Space Medusa videoforgatás Barcelonában, az M83 előtt koncertezni Moszkvában vagy a Light Leaks gyerekkórus felvétele Nyíregyházán" – sorolja Balázs, a teljesség igénye nélkül.
A koncert egyik vendége az Anima Sound System lesz, akiknek a pályája sokszor összefonódott Zagarékkal. Prieger Zsolt zenekarvezető elmondása szerint a Žagar dubos korszakát kedveli legjobban.
„Tisztán emlékszem az első felismerésre, hogy arra a korszakra reflektálnak, ami nekem annak idején gyerekkoromban oly sokat jelentett, és ez a pszichedelikus, progresszív rockzene. A Žagar nem is oly régi dubos korszakát nagyon szeretem, ebben Balázson kívül nagy szerepe van az egyik kedvenc hazai basszusgitárosomnak, Zságer-Varga Ákosnak is. Ligeti Gyurival és Bootsie-val pedig évek óta szeretek világot fejteni hosszasan, amikor összefutunk. Ezen a születésnapon mutatkozik be két új tagunk is, Fatime Songoro és Kása Juli is, ráadásul egy vadonatúj számot is bemutatunk, ami már az új Anima-album előfutára lesz. ” - teszi hozzá Zsolt.
Az ünnepi estére így készül a Žagar:
"Ez egy igazi 'best of' koncert lesz” – mondja Balázs. – „A legkedveltebb koncertszámainkat fogjuk játszani, nagy részét eredeti verzióban. Ezen kívül számos vendéget is hívtunk az elmúlt évekből, ott lesznek velünk az Underground Dívák is. Különleges látványvilággal készülünk, ebben is próbáljuk megmutatni minden dalnak az eredeti képi világát. A régi videókat viszont egy új vizuális installáció teszi majd érdekesebbé."
Az estét az elektronikus zene fiatal és izgalmas arca, Iamyank nyitja meg. A napokban új albummal jelentkező előadó DJ settel melegíti be a közönséget.Természetesen a koncert után sem áll meg az élet, a jubileumi év tartogat még meglepetéseket a Žagartól. Ez alkalomra publikáltak egy régi koncert felvételt a korai időszakukból is.
"Szeretnénk egy remix gyűjteményt is kiadni az eddigi teljes katalógusunkból, számos itthoni és külföldi producert sikerült megnyernünk az ügyre. A kiadvány valószínűleg ősszel jelenik majd meg, remélhetőleg vinylen is. Emellett lesz pár kollaborációnk is a jövőben és már dolgozunk egy új stúdiólemezen is egy ideje, ami már csak jövőre lát majd napvilágot. " – vetíti előre Balázs.
Hamarosan pedig egy új interaktív Žagar videó jön „Lost Ticket” címmel, melynek kulcsfontosságú szereplője a zenekar, de egy koncert kulisszái mögé is betekintést nyerhet a néző. Az inMedia Interactive által készülő kisfilm világszinten is új fejlesztésnek ígérkezik.