3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2016. április 12.

Megjelent Copy Con „Az” című lemeze

Copyright:

Eddig csak arról volt szó, hogy hamarosan megjelenik Copy Con sorrendben ötödik lemeze, de április elseje óta nemcsak fizikai formában juthatunk hozzá a koronghoz, hanem digitálisan is! Ez jó hír minden meglévő és leendő rajongónak. Szerencsére Pintér Gábor csapatának nem kell aggódnia az „AZ” sikere miatt, hiszen a múlt pénteki Akvárium Klubban tartott lemezbemutató is hatalmas buli lett. Budapest tehát már megvolt, jön a többi helyszín!

Copy Con új albumának egyik alapkoncepciója a változás, illetve a változtatni akarás. E köré épül a lemez többi dala is. Ugyan Pintér Gáborék nagy utat jártak be a 2005-ös Szolnok city óta, sőt, azóta Magyarország egyik meghatározó reggae csapatának számítanak, azért az „AZ”-ról sem hiányoznak a kötetlen vidám dalok. Ennek egyik iskolapéldája az Albi party, amelyhez Ipacs Gergely rendező készített klipet.



Saját elmondása szerint leginkább azoknak ajánlja a 1G Records gondozásában megjelent albumot, akik szeretnének egy órára ellazulni, szeretik a pikáns raggae zenét. Illetve azoknak is nagy boldogság lesz akár digitálisan megszerezve, akár fizikálisan, akik szeretnék felidézni a ’90-es évek házibulik hangulatát. Vagy megtapasztalni. Így sem, úgy sem csalódhatunk!

Akik április 1-én az Akváriumban részt vettek a lemezbemutatón csak rébuszokban beszéltek az „AZ”-ról, így érdemes beszerezni, hogy otthon is meglehessen a parti hangulat. Természetesen Copy Con erőteljesen készül a nyárra, így hamarosan több városban élőben is meggyőződhetnek róla, nem hazudunk ennek a lemeznek a kapcsán. Az „AZ”, tényleg „AZ”.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. A continua

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. A continua

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. A continua

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! A continua

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky