3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2016. március 8.

Niki Lauda előtt tiszteleg a Kelemen Kabátban

Copyright:

Új klippel jelentkezik a Kelemen Kabátban, és ezzel a tavaly év végén megjelent Szívdöglesztő című EP majdnem minden dalához elkészült már a kisfilm. Most a Niki Lauda című dalon volt a sor, melyhez egy fantasztikus hangulatú koncertklip készült. A lemezbemutató turné budapesti állomása 2016. március 17-én lesz az A38 Állóhajón.

„A felvételek elsősorban az Akváriumban készültek a decemberi dupla lemezbemutatón, ezt egészítettük ki néhány snittel a Budapest Parkos, az A38-as és a Strand Fesztiválos koncertjeinkről” – meséli Horváth Boldi.

„A klip a tavalyi Nagy-Szín-Pad versenyen nyert támogatásból jöhetett létre” – folytatja a frontember. – „De sok minden mást is köszönhetünk a rendezvénynek: sok tapasztalatot, kapcsolatot és élményt. Még az is lehet, hogy idén visszatérünk 1-2 pillanatra a műsorba, mint tavalyi döntősök!”

Az énekes egyébként követendő példának tartja a világhírű autóversenyzőt, akiről  a dal szól – talán ez is segített abban, hogy a Nagy-Szín-Pad dobogóján állhattak tavaly, és hogy azóta is töretlenül haladnak felfelé.

„Számomra ő a kitartás egyik megtestesítője” – magyarázza. – „Nem menő akart lenni, nem a látszatra adott, mindent a céljainak rendelt alá. A vicc az, hogy nem is vagyok nagy forma1 rajongó, csak körülbelül követem az eseményeket, leginkább a Rush (Hajsza a győzelemért) című film alapján figyeltem fel Niki Laudára.”

 

 

A Kelemen Kabátban lemezbemutató turné budapesti állomása: 2016. március 17. A38 hajó.

Event

Jegyek már kaphatók ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. A continua

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. A continua

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. A continua

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. A continua

2025. február 20.

Megjelent a The Carbonfools új albuma

A Carbonlove egy új korszak kezdetét jelzi a zenekar életében, miközben hű marad ahhoz a különleges stílushoz, amely évek óta a védjegyük. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky