3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2016. március 3.

A Bëlga előtt játszik a Patikadomb a Barba Negrában

Copyright: Dancs Enikő Bianka

Első, idei, budapesti koncertjét tartja 2016. március 5-én, a Barba Negra Music Clubban a Bëlga. A banda, a nemrég platinalemezzé avanzsált Disco! című albumját ünnepli majd a koncert keretein belül. Az est előzenekara, a Patikadomb lesz, amely szintén a 1G Records kötelékéhez tartozik.

A Bëlgára korábban egyáltalán nem volt jellemző, hogy előzenekarral játsszon. Most azonban, a Barba Negra jellegzetességéből adódóan mégis bekövetkezik ez, a nagyérdeműt és a nemes feladatra felkért Patikadomb tagjait is meglepve.

„Nagy megtiszteltetés ez nekünk, hiszen sosem gondoltuk volna, hogy a már általános iskola vége felé is hallgatott, egyik kedvenc magyar formációnk előtt játszhatunk majd bármikor is az életben. Az, hogy talán 10 éve egyetlen egy vendégzenekar sem játszott a Bëlga fellépésein csak hab a tortán!” – mondta Dobos Gábor, a zenekar gitárosa.

„Meglepődtünk, amikor a kiadónk megkérdezett minket, vállaljuk-e, de természetesen egyből igent mondtunk rá. Tisztában vagyunk vele, hogy a két formáció nem illeszkedik egymáshoz zeneileg, de mindent megteszünk majd, hogy kellőképp bemelegítsük a közönséget!” – Tette hozzá Ujvári Gyula, énekes.

A Patikadomb egyébként lázasan stúdiózik, hogy minél előbb új dalokkal rukkolhasson elő. Ezzel párhuzamosan folyik a „K.alapos Gyógyászati Turné”, a Belmondo és a Mongooz and the Magnet társaságában, amelynek legközelebbi állomása, Szombathely lesz, március 23-án.

„Több dal is készül most párhuzamosan az 1G Studio berkein belül. Az egyik gyakorlatilag már csak a feléneklésre vár. Erre a közeljövőben mindenféleképpen szeretnénk valami képanyagot is forgatni, ám ez még nem körvonalazódott pontosan.” – nyilatkozott a Patikadomb dobosa, Kátai Tamás.

 

 

A turné egyébként később Budapestre is ellátogat majd, méghozzá 2016. április 16-án a Gozsdu Manó Klubba.

Bëlga – Platina Disco! – Barba Negra Music Club
Vendég: Patikadomb
2016. március 5., szombat

Event

Jegyár: 2500 Ft

Timing:
- 20:00 Kapunyitás
- 21:00 Patikadomb
- 22:00 Bëlga

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Continuer

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Continuer

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Continuer

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Continuer

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky