3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. január 7.

A tíz legjobb magyar klip 2015-ből!

Copyright:

Itt a január, és ez nem jelenthet mást, mint az előző év összegzését. Ebben az esetben pedig a 2015 tíz legjobb magyar klipjéből kaphattok ízelítőt. Válogatásunkban szerepel többek között az Ivan & the Parazol, Mary Popkids, Akkezdet Phiai és még sorolhatnám. Termékeny év volt az előző, na! Huszár Bála összeállítása.

Belau ft. Hegyi Dóri: Island of Promise
rendező: Damokos Attila, operatőr: Nagy Marcell

Idén szeptemberben jelent meg a Belau nevű egyszemélyes formáció első dala, az Island of Promise, amit egyből egy remek klippel publikáltak. Azóta nem akármilyen sikereket ért el a friss zenei projekt. Annyira erős lett az első mozgóképük, hogy elnyerte a zsűri különdíját a Magyar Klipszemlén, a dal bekerült az Aranyélet nevű új HBO sorozatba, számos rádió játssza előszeretettel, valamint több külföldi zeneoldal is elismerően írt róla.

 

yvein monq - TWUN
rendező: Horváth Viktor, operatőr: Bet Rourich

Az Yvein Monq néven alkotó Gryllus Ábris 2010-ben tűnt fel az akkoriban formálódó budapesti wonky/jövőbeat színtéren. A szándékoltan már szinte nevetséges hangokból felépített és szirupos, bezsongott hangulatú Naomi Nights húzószáma a TWUN, amihez remek klip társul, premiere pedig a külföldi Nowness nevű oldalon volt.

 

Dope Calypso - Goodbye Monkey
rendező: Szabó Áron, operatőr: Becsey Kristóf, Garai Gábor

A Dope Calypso, a Haunebu és Kollaps egykori tagjaiból 2013-ban alakult garázspunk zenekar. A fővárosi formáció , két sikeres nagylemezzel rendelkezik, utóbbihoz készül a Goodbye Monkey című dalhoz tartozó kisfilm is.



Akkezdet Phiai + Amoeba | Vagy Mindegy
rendező: Szimler Bálint, operatőr: Rév Marcell

Idén jelent meg Szimler Bálint és Rév Marcell egész estés filmje a Balaton Method, aminek elődje a formabontó és kreatív Kodály Method volt. A hiphop körökben rendkívül népszerű Akkezdet Phiai 2010 óta dolgozik együtt az Amoebával, a fenti rendkívül trükkös videó talán a legjobban sikerült része a filmnek.


 
Mary PopKids - REVOLUTION
rendező: Éder Krisztián , operatőr: Nagy Marcell

A Mary Popkids 2010-ben alakult formáció, saját bevallása szerint jövő zenét játszik. A zenekar nevéhez számos minőségi klip fűződik, 2014-ben ők nyerték meg a Nagyszínpad nevű tehetségmutatót, ugyanebben az évben jelent meg az első nagylemezük, azóta megfordultak az összes komolyabb fesztiválon.
 



Ivan & The Parazol - Cold & Deep
rendező: Damokos Attila, operatőr: Nagy Marcell

Az Ivan & The Parazol 2010 februárjában alakult budapesti rockzenekar. Stílusukat alapvetően a '60-as, '70-es évek zenei világának és a kortárs irányzatoknak az ötvözése határozza meg. Néhány kivételt leszámítva, dalszövegeiket angol nyelven írják. Számos komoly, nemzetközi fellépés mellett a hazai koncertvilág megkerülhetetlen szereplőivé váltak, év végén jelent meg a harmadik nagylemezük, The All Right Nows címmel.



Summer Syndrome by RUMEX
rendező: Fazakas Fanni, operatőr: Szigethy Márton

A Rumex nevű egyszemélyes formáció Fazakas Fannit takarja, aki a fenti klipet is rendezte, ez volt a diplomamunkája a MOME media design szakán. 2014-ben jelent első EP-je, IAM RUMEX címmel, azóta is rendszeresen lép fel itthon és külföldön egyaránt. A Belau-hoz hasonlóan RUMEX-et is a Klipszemlén ismerhette meg szélesebb közönség, hiszen ezzel a mozgóképpel elnyerte  a legjobb rendezőnek járó díjat.


 
BLAHALOUISIANA - Ahol Összeér
rendező: Horváth Viktor, operatőr: Becsey Kristóf

A magyar pop-rock szcéna egyik legüdébb színfoltja a 2012-ben alakult, beat-rock műfajban utazó, öttagú Blahalouisiana. Bemutatkozó anyaguk - a 2013-ban megjelent ’Tales Of Blahalouisiana’ - után a zenekar egy újabb kislemezzel jelentkezett ’Moving On’ címmel. A formáció, koncertjeinek köszönhetően bejárta az országot, a Petőfi Rádió is előszeretettel játssza dalait.



Zanzinger - The Country And The Cunt
rendező: Damokos Attila, operatőr: Nagy Marcell

Zanzinger  2012-ben kezdett zenélni, első lemeze, a folkos-akusztikus Demons Of Future And Past volt. Azóta többet között, többedmagával kiadót is alapított Lone Waltz Records néven. A dalszerző-énekes első klipjében remek ellentétben van a szellősebb dal és a kisfilmben látható garázdálkodó srácok.


 
BABEL - Out of Reach
rendező: Szabó Áron, operatőr: Becsey Kristóf

Az öttagú BABEL  2013 végén alakult Budapesten, a tagok mindannyian a Kőbányai Zeneiskolában végeztek, zenéjükre egyszerre volt hatással a klasszikus beat/rock. A fiatal formáció már két nagylemezzel rendelkezik, tavaly Nagy¬Szín¬Pad nevű tehetségmutatón figyelhettünk fel rájuk.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky