3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2015. december 30. | Stewie

Alakul a Guns’N’Roses reunion

Copyright:

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, idén a szokásosnál is több pletyka keringet a szaksajtóban a G’N’R klasszikus felállásának újraszületéséről. Most érkezett az első hivatalosnak mondható bejelentés, ami több kérdést vetett fel, mint választ adott.
 

Ahogy arra számítani lehetett, a Coachella fesztiválon lesz a legendás banda első koncertje. A Consequence of Sound információi szerint eddig Salsh és Duff Mckagan már biztos fellép Axl Rosezal. Ezen kívül biztosra vehető, hogy Dizzy Reed is ott lesz a bandával, aki 90 óta folyamatosan tagja a guns-nak (az egyetlen Axl kívül, aki még a második felállásból a banda tagja).

Viszont a lényegről, vagyis arról hogy ki lesz a ritmusgitáros és a dobos nem született hivatalos hír. A gitár kérdése annyiból könnyebb, hogy Izzy Stradlin évbek óta remeteként él hegyvidéki lakásában, és nem túl valószinű, hogy Axl egy kövér csekkel le tudja csalogatni, így a befutó Gilby Clarke lehet. A legérdekesebb kérdés továbbra is az Adler vs. Sorum vita, ami a legnagyobb fanokat is megosztja. Viszont egyes források szerint az egész mehet a levesbe, és a két jelenlegi taggal egészül ki a formáció. Ez viszont közel sem nevezhető reunionnak (a szerkesztő egyéni véleménye).


Hogy mi lesz a bandával a koncert után még nem tudni. Egyesek új lemezt jósolnak, ami a hivatalos információkkal is egybehangzik, hisz a Coachella azt is bejelentette, hogy új számok is hallhatóak lesznek. A további koncertről hivatalos hir nincs, de jóslatok már születtek. A Billboard legmerészebb feltevése szerint 25 állomásos észak-amerikai turnéna megy a banda és koncertenként 3 millát fognak bezsebelni. A Melodic rock szerint viszont idén európai fesztiválok lesznek a célpontok és az arénaturné 2017-re, a Appetite For Destruction 30. évfordulójára marad.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 16.

Eddigi legfülbemászóbb albumát adta ki a Tune-Yards párosa

A Tune-Yards, vagyis Merrill Garbus és Nate Brenner dinamikus duója nemrég megjelentette legújabb albumát, melynek címe "Better Dreaming". A vokálközpontú, táncoltató ütemekkel aláfestett korong kiadójuk, a 4AD szerint az "apokalipszis életigenlő art-popját"tartalmazza, melyben egyenlő arányban érezhető a mostani őrült világ fájdalma és a boldogság ereje is. A lemezt a "How Big Is The Rainbow", a "Limelight"és a "Heartbreak"című dalokkal harangozták be. Weiter

2025. június 5.

A Maneskin frontembere, Damiano David új oldalát mutatja meg

Megérkezett a népszerű olasz énekes-dalszerző, Damiano David várva várt debütáló szólólemeze, a "FUNNY little FEARS", amely a Sony Music Italy/Arista gondozásában jelent meg. Az album digitális verzió mellett többféle fizikai formátumban is elérhető vinylen, CD-n és kazettán. Weiter

2025. június 3.

A Queens of the Stone Age zenéje a párizsi katakombákban kel új életre

Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a 2025. július 19-én Budapesten is fellépő Queens of the Stone Age: az amerikai zenekar a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek június 5-én lesz a premierje. Weiter

2025. május 30.

Újra best of lesz az első Pet Shop Boys best of

2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. Weiter

2025. május 29.

Visszatért a BADBADNOTGOOD

A BADBADNOTGOOD "Found A Light (Beale Street)" című vadonatúj dalában a háromszoros Grammy-jelölt énekes-dalszerző Veronica Camille Ratliff, vagyis V.C.R. működik közre. A trackben a Memphisben nevelkedett, de Los Angelesben élő énekesnő soulos vokálja és a trió lenyűgöző hangszerelése egyaránt kidomborodik. A szerzemény a Tim Bernardes oldalán készített "Poeira Cosmica" és a reggie vokáljával színezett "Take What's Given" című felvételeket, illetve a "Mid Spiral" című albumot követi. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky