3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. november 30.

The BlackBirds Unplugged az Old Man’s Pubban

Copyright:

Az októberi sikeres angliai turné után, végre itthon is fellép a BlackBirds Beatles Emlékzenekar. Ugyan december 27-én megrendezik a szokásos karácsonyi bulijukat is, 2015. december 4-én még adnak gyorsan egy ajándékkoncertet az Old Man’s Pubban. A szintén hagyománynak számító fellépést tavaly a Hard Rock Caféban rendezték meg, aminek akkora sikere volt, hogy a zenekar úgy döntött, 2015 végén is érdemes lesz egy unplugged estet tartanai. És még ingyenes is!

A BlackBirds Beatles Emlékzenekar idén egyébként negyedszer lépett fel a ködös Albionban. Most viszont először a legendás Cavern Club mellett a londoni közönségnek is megmutathatta mit tud, és közösen idézték meg – nagy sikerrel – a nagy múltú zenekar szellemét.

Szerencsére a magyar rajongóikat sem hanyagolják el, így a már szokásosnak számító év végi karácsonyi bulijuk mellett, idén is tartanak egy unplugged estet, amelynek különlegessége, hogy a zenekar ezt a „show”-t egy évben egyszer adja elő. Maximum kétszer. De tényleg.

A Beatles antológiából olyan dalokat válogattak ki, melyek akusztikus hangszereléssel lettek ismertek, de még az is előfordulhat, hogy olyan szám is felcsendül majd, ami eredetileg rockos formában íródott.

Aki szereti a Beatles-t, vagy csak egy nyugodtabb akusztikus koncertre vágyik, annak mindenképp az Old Man’s Music Pubba érdemes zarándokolnia december 4-én. A koncert ráadásul ingyenes!

Ajándékkoncert! – Beatles Unplugged by the BlackBirds
2015. december 4., péntek
Old Man’s Music Pub (Budapest, 1072 Akácfa utca 13.)
A belépés ingyenes!

Kapunyitás: 20:00-kor
Koncert: 21:00-től kb. 22:30-ig

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky