3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. november 30.

Balaton, Kontroll Csoport és A.E. Bizottság a G3-ban

Copyright:

2015. december 5. G3 Rendezvényközpont | A magyar underground leghíresebb dalai csendülnek fel ezen az estén! A november 20-i teltházas koncertek után ezen a ráadásestén még magasabbra tették a szervezők a lécet: Víg Mihály, aki elsősorban a Balaton zenekar vezetőjeként ismert, valamint a Tarr Béla filmek zeneszerzőjeként, ezen az estén vonósnégyes kísérettel adja elő saját szerzeményeit, többek között a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák filmzenéit.

A Bizottság 1979-ben alakult, tagjai – többek között ef. Zámbó István, feLugossy László és Wahorn András – a szentendrei Vajda Lajos Stúdió autodidakta képzőművészei közül kerültek ki. Szabadidő-zeneként határozták meg a maguk műfaját és rövidesen a nyolcvanas évek ellenkultúrájának meghatározó zenekarává váltak. A műfaji, művészeti határok áthágásával a Bizottság olyan produktumot hozott létre, amely ellenállt az ideológiailag terhelt hivatalos kánon elvárásainak, és máig hatóan új irányt szabott az alternatív kultúrának. Ef Zámbó István a több mint 30 éve létező ef Zámbó Happy Dead Banddel koncertezik. Most előveszik a régi Bizottság-dalokat, és meglepetésvendégekkel még egyszer előadják azokat.

 

 

A Kontroll Csoportot 1980 nyarán Bárdos Deák Ági, Hajnóczy Csaba és Kistamás László alapította, a zenekarhoz később többen csatlakoztak, köztük Müller Péter Iván. A csapat csak 1983-ig létezett, azóta háromszor állt újra össze, legutóbb 2009-ben. „Az együttes rövid idő alatt mindent elért, amit egy lázadó zenekar akkoriban elérhetett: dalaik befészkelték magukat az agyakba, és másolt kazettákon, kiadványokon újabb és újabb generációk ismerték meg ezeket. Bárdos Deák Ági három évtizede az Ági és fiúk frontembere, most ők fogják előadni ezeket a legendás dalokat.

 

 

A Kontroll-műsorba ez alkalommal több, egykori Kontroll Csoport tag is csatlakozik, többek között Hajnóczy Csaba gitáros és Müller Péter Sziámi énekes, szövegíró is.

Víg Mihály vonósnégyessel, ef Zámbó HDB: A.E. Bizottság műsor, Ági és Fiúk és
2015. december 05., szombat 20:00
Gödör Klub-G3 (Budapest VI. Király u. 8-10)
vendégeik: Kontroll Csoport dalok

Event

Jegyek elővételben a Gödör Klub pénztárában, valamit online a tixa.hu rendszerén keresztül válthatók 1800 Ft-os áron. A koncert napján a belépők 2400 Ft-ba kerülnek.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky