3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. október 9.

Bill Murray a Müsziben!

Copyright:

A színész 65. születésnapján indult a Harcosok Filmklubja sorozat harmadik évada, ami Edward Norton és Kevin Spacey után Bill Murray filmjeiből  válogat. Október 13.-án a sorozat negyedik részeként Andy Garcia filmjében az El Tropico (The Lost City)–ban egy komoly szerepében láthatjuk az egyik legviccesebbnek tartott modern színészt.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Bill Murray nem akart színész lenni, a középiskolában ugyan próbálozott a színészettel, saját bevallása szerint pocsékul, őt inkább az orvosi pálya érdekelte. Kilenc testvérével nőtt fel Chicago külvárosában ahol golf pályákon labdaszedésből szerezte meg zsebpénzét és a taníttatására valót. Felvették az orvosi egyetemre, majd egy év után kirúgtak miután egy reptéren 4,5 kiló füvet találtak nála, amit eladásra, és saját fogyasztásra szánt. Ezután testvére Brian-Doyle hívására érkezett New Yorkba ahol egy amatőr társulat tagjaként kezdte színészi pályáját.

Néhány évvel később már a Saturday Night Live egyik legnagyobb sztárjaként lépett hetente a közönség elé, itt olyan barátokra tett szert mint Dan Aykroyd vagy John Belushi. Innentől folyamatosan felfelé ívelő karrierjét olyan filmek fémjelzik mint ay Ahol a bölény dübörg, amiben a félelem és reszketés szerzőjét Hunter S.Thompsont alakítja, vagy a Szellemírtók, ami után négy éves szünetett tartott, hogy a Sorbonne-on tanuljon történelmet és filozófiát.

Több kisseb-nagyobb vígjáték után az igazi sikert az Elveszett jelentés hozta meg neki amiért Bafta és Golden Globe díjat kapott valamint az Oscar favorit is ő volt, de végül azt Sean Penn vihette haza amit Murraz nem vett jó néven ismét pár éves pihenőt vett ki ami alatt csak kisebb és cameo szerepekben láthattuk. Ez idő alatt is szakított időt hogy olyan rendezőkkel dolgozzon együtt mint Jim Jarmusch (Kávé és cigaretta, Hervadó Virágok) vagy Wes Anderson (szinte bármi).

Két házasságból összesen hat fia született, mindkét válását nehéz személyiségének köszönheti, alkoholista addiktív személyisége és szókimondó szembe-mondó természete több konfliktust is hozott neki életében.

Bár a pop kultúra egyik legkedveltebb alakja, egész karrierjét ügynök és menedzser nélkül csinálta végig, egy üzenetrögzítőn keresztül érhetik el a rendezők, producere amit elég rendszertelenül hallgat vissza, emiatt csúszott le több jelentős szereplehetőségről is.

Ennek a Hollywoodtól távol álló mégis világsztár különcnek a filmjeiből válogat a Harcosok filmklubja minden kedden 18:30–tól a Müsziben.

Event

Október 13. (kedd) 18:30 El Tropico
Október 20. (kedd) 18:30 Hervadó virágok
Október 27. (kedd) 18:30 Charlie angyalai
November 3. (kedd) 18:30 A király látogatása
November 10. (kedd) 18:30 Az ember, aki túl keveset tudott
November 17. (kedd) 18:30 Idétlen időkig
November 24. (kedd) 18:30 A Grand Budapest Hotel

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky