3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. október 7.

Mantra Porno Akusztik a Hunnia Bisztróban

Copyright:

A Mantra Porno zenekar egy igazán mozgalmas ősznek néz elébe. Azt már lehet tudni, hogy a csapat új dalokon dolgozik és ezekből párat hamarosan hallhat is a közönség. Emellett átdolgozták néhány régebbi számukat, amelyeket akusztikus feldolgozásban játszanak a nagyérdeműnek. Ilyen alkalom lesz 2015. október 9-e a Hunnia Bisztróban, amikor igazi klasszikusok csendülnek majd fel, új köntösben.
 

A Mantra Porno 2001 óta aktív zenekar. Az elmúlt 14 évben számos elismerésben volt részük, bejárták a környező országokat és folyamatosan dolgoztak. 2014-ben jelentkeztek utoljára új anyaggal, akkor viszont rögtön két maxi lemezt is kiadtak. Most pedig teljes gőzzel a jövőre koncentrálnak. Új számokon dolgoznak, amelyből pár már készen is van. Régebbi dalaikat elkészítették akusztikus verzióban, amelyeket ősszel több klubban is bemutatatnak majd. Ennek első állomása lesz október 9-én a Hunnia Bisztró. A másik újdonság, hogy korábbi albumaikra lyric videókat készítenek, amelyeket bárki megtalálhat majd a zenekar Youtube-csatornáján.


A pénteki budapesti koncertről egyelőre csak annyit lehet tudni, nem ez lesz a zenekar utolsó bulija a nagy Mantra Porno megújulás előtt. A legjobb az egészben, hogy az akusztikus feldolgozások mellett elektronikus előadás is lesz. Aztán ősszel mindenki megkapja majd a zenekartól a magáét!


Tehát minden egyben a Hunnia Bisztróban!
Mantra Porno akusztikus koncert
Hunnia Bisztró - Budapest, Bank utca 5.
2015. október 9., péntek
A belépés INGYENES

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky