3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. szeptember 23.

Mantra Porno Akusztik a Könyvtár Klubban

Copyright:

A Mantra Porno zenekar egy igazán mozgalmas ősznek néz elébe. Azt már lehet tudni, hogy a csapat új dalokon dolgozik és ezekből párat hamarosan hallhat is a közönség. Emellett átdolgozták néhány régebbi számukat, amelyeket akusztikus feldolgozásban játszanak a nagyérdeműnek. Ilyen alkalom lesz 2015. szeptember 25-e a Könyvtár Klubban, amikor igazi klasszikusok csendülnek majd fel, új köntösben.

A Mantra Porno 2001 óta aktív zenekar. Az elmúlt 14 évben számos elismerésben volt részük, bejárták a környező országokat és folyamatosan dolgoztak. 2014-ben jelentkeztek utoljára új anyaggal, akkor viszont rögtön két maxi lemezt is kiadtak. Most pedig teljes gőzzel a jövőre koncentrálnak. Új számokon dolgoznak, amelyből pár már készen is van. Régebbi dalaikat elkészítették akusztikus verzióban, amelyeket ősszel több klubban is bemutatatnak majd. Ennek első állomása lesz szeptember 25-én a Könyvtár Klub. A másik újdonság, hogy korábbi albumaikra lyrics videókat készítenek, amelyeket bárki megtalálhat majd a zenekar Youtube-csatornáján.

A pénteki budapesti koncertről egyelőre csak annyit lehet tudni, nem ez lesz a zenekar utolsó bulija a nagy Mantra Porno megújulás előtt. A legjobb az egészben, hogy az akusztikus feldolgozások mellett elektronikus előadás is lesz. Aztán ősszel mindenki megkapja majd a zenekartól a magáét!

Tehát minden egyben a Könyvtár Klubban!

Mantra Porno akusztikus koncert
Könyvtár Klub & Treffort Kert (Múzeum krt. 4.)
2015. szeptember 25. , péntek

Event

A BELÉPÉS INGYENES – nincs kifogás!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Tovább

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky