3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2015. szeptember 21. | Stewie

Punnany Piknik a Parkban!

Copyright:

Szinte már-már hagyomány, hogy a Punnany zárja a nyarat a Budapest Parkban. A négy napos Kapuzárási Piknik utolsó napján fellépő pécsi zenekar most sem fogja meghazudtolni magát. Az esemény során teltház, hihetetlen hangulat és rengeteg éneklésnek lesz kitéve minden résztvevő, így csak akkor látogassátok meg szombaton a Parkot, ha felkészültettek a jó hangulatra.

Most bemutathatnánk a lassan 12 éves pécsi zenekar eddigi munkásságát, de szerintünk csak az időt vesztegetnénk. Mindenki pontosan ismeri a bandát, a slágereiket még álmukból felkelve is tudjuk dúdolni, még azok is akik nem szeretik kifejezetten a zenéjüket (bár ilyen emberből nincsen sok). Aki mégsem ismerné a munkásságukat, akkor itt az új klipjük a Vendéglátós című számukhoz.

 


A Park is biztosra megy, amikor a Punnany Massifot nevezi ki az idénye fénypontjának csúcsára, hisz már bizonyították a nyáron, hogy képesek telerakni a 15 ezres küzdőteret. Ráadásul egymás után kétszer is sikerült nekik a bravúr. Ezek után, bár még nem kelt el az összes jegy, mégis meg merjük kockáztatni, hogy most se okoz csalódást a szervezőknek az együttes. Annál is inkább, mert egyelőre nincs betervezve koncertjük a fővárosba ezután a buli után. Így, aki látni akarja őket, az siessen a jegyvétellel, mert elfogynak hip-hop, és már itt is van 2015. szeptember 26-a, a koncert napja!

Punnany Massif koncert
Budapest Parkban
2015. szeptember 26., szombat
Jegyár: 3000 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Continuer

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Continuer

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Continuer

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Continuer

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky