3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. július 27.

A Kaukázus a Parkba megy

Copyright:

2015. július 30-án csütörtökön a főváros legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén, a Budapest Parkban lép fel két év után ismét a Kaukázus! A programot a hattagú, háromgitárossal játszó, karakteres hangzású Esti Kornél zenekar kezdi majd.

A Kaukázus koncertje két különlegességet tartogat:

- az EFOTT Fesztivál 40. évfordulójára létrejött együttműködést folytatva közös produkciót láthatunk Vincze Lillával (Napoleon Boulvard). Elhangzik, a nagy sikerű „Júlia nem akar a földön járni” című dal a nyolcvanas évek második feléből, illetve egy meglepetéssel is készülnek, amiben Lilla különleges hangján csendül fel egy Kaukázus szerzemény.

- a koncertre készül el a zenekar első DVD-je, mely a régi klasszikusok újra felvett dalai mellett a tavaly megjelent K.U.S. (Kérni Ugyanazt Semmi) című album néhány dalát is tartalmazza klipes verzióban.

A hétvégi buli-sorozatot „kispénteken”, azaz már csütörtökön (2015. július 30.) érdemes elkezdeni, nemcsak a Kaukázus, vagy Esti Kornél rajongóknak, hanem bárkinek, aki egy jó hangulatú "alter" koncertre vágyik és el tudja énekelni például a „Szalai Éva” vagy a „Tartós béke” refrénjét!

 

 

Kaukázus koncert vendég: Esti Kornél
2015. július 30., csütörtök
Budapest Park

Event

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky