3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. március 15.

Parov Stelar dupla turnényitó az Akváriumban

Copyright:

Az electro-swing atyja és egyben legjelentősebb képviselője, Parov Stelar 2015. március 17-én Budapesten nyitja meg zenekarával a „The Demon Dairies Tour” névre keresztelt turnésorozatát. Mivel rövid időn belül minden jegyet elkapkodtak a hazai rajongók az aznapi koncertre, így Marcus Füreder-ék úgy döntöttek, másnap is tartanak egy bulit az Akvárium Klubban.

A Parov Stelar Band nevet már nem nagyon kell bemutatni a magyar közönségnek, hiszen az osztrák formáció évek óta a hazai fesztiválok elengedhetetlen tartozéka. Fellépett tavaly a Strand Fesztiválon, korábban pedig a Balaton Sound-on, a SZIN-en, a VOLT-on és a Fridge-en is. A márciusi klubkoncert persze nem jelenti azt, hogy idén mellőznünk kellene kedvenc fesztivál bandánkat, hiszen a VOLT 2015 egyik headliner fellépője.

A budapesti duplakoncert a fesztivál hivatalos felvezető bulija lesz, mindezek mellett pedig a tavaly megújult, első születésnapját ünneplő Akvárium Klub egyik kiemelt eseménye. Ez már garancia lehetne a fergeteges hangulatra, ám aki volt már valaha Parov Stelar koncerten, azt tudja, hogy a zenekar neve maga is az. Az élő trombita, Max the Sax szaxofonjátéka Cleo Panther elbűvölő hangjával és energiáival kiegészülve perdíti táncra a lábakat dalról-dalra. A hazai közönség imádja őket, és ez az érzés valószínűleg kölcsönös, hiszen tavaly nyári fellépésükön az általában meg sem szólaló Marcus Füreder megköszönte a magyar rajongóknak, hogy elsők között hittek abban, amit csinál, majd nekik dedikálta a következő elektro köntösbe bújtatott eszeveszett swing-et.

 

 

Valami nagyon hasonlóra lehet számítani a mostani koncerteken is, kihagyni tehát nem érdemes!

Jegyek március 18-ra, a második koncertre még kaphatók.

Normál jegy: 9900 HUF
VIP jegy a karzatra: 15 900 HUF

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 18.

Ősszel újabb tematikus napokkal folytatódik a DEX Songwriting Expo

A DEX Songwriting Expót 2018-ban indította el az Artisjus azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. A rendezvénysorozat most őszi kiadással várja a tanulni és inspirálódni vágyó zenei alkotókat. A meghívott szakemberek tematikus mesterkurzusain az érdeklődők novemberben és decemberben vehetnek részt az Artisjus székházban. Tovább

2024. szeptember 20.

Nagyszabású műsorral vár a slágergyáros Moriones

Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább

2024. szeptember 1.

MAYHEM: 40 éves szülinap és Vágtázó Halottkémek a Barba Negrában

Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább

2024. augusztus 30.

A Faithless bejelentette 21 állomásos európai turnéját

A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább

2024. augusztus 29.

Hamarosan nyit az INOTA Focus

A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky