3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2015. március 2.

Élő Márton és Sena Dagadu vetít a Zappában

Copyright:

Volt idő, amikor az ember vetítésekre járt azokhoz a barátaihoz, akik voltak olyan szerencsések, hogy a világ egy-két érdekes, különleges helyszíneit látogathatták meg. Manapság is keveseknek adatik meg, hogy eljussanak Nyugat-Tibetbe, Iránba, Lamura (Kenya egy kis városa, szigete), Grúziába, Azerbajdzsánba vagy épp Ghánába. És persze nem szervezetten, hanem egyéni utazás formájában, felvéve az ottani tempót, életérzést. Vágyunk látni ilyen helyeket. Mert utazni jó. Még ha csak fejben zajlik is, vizuális segítséggel, sztorik mesélésével.

Ezt a közösségi élményt hozza vissza a Zappa Caffé-ban kéthetente megrendezett vetítéssorozat, ahol úgy érzed magad, mintha az előadó behívott volna a nappalijába, ahol ő mesél, te pedig nyugodtan kérdezhetsz tőle bármikor.

Így lesz ez most kedden is. Élő Marci és Sena személyes élményeiket osszák meg ezen a napon a közönséggel. Sok történettel, sztorival tarkítva mindazt az élményt, amit Ghána, a lakói, és a család nyújtottak.

Senáék kislányukkal már sokadjára térnek vissza ide, Sena szülőhazájába. Igazán szubjektív lesz ez a vetítés, hiszen itt most nem érdeklődő, kíváncsi idegenként jártak, mint korábbi vendégeink, hanem hazalátogattak. A fotók is erről a kapcsolatról, bensőséges hangulatokról adnak őszinte képet.

A Nézd a világot más szemével sorozatcím, megint új értelmet nyer Marciék vetítésével, beszámolójukkal.

Ha te is részese akarsz ennek lenni, akkor a Zappa Cafféban a helyed!

Ott vagyunk, iszogatunk, eszegetünk, ismeretlenekkel ismerkedünk, akikkel egy asztalhoz keveredtünk. Mert az élmény összehoz. Másfél óra utazás egy keddi napon feltölt. Kifújja belőlünk az egész nap felgyülemlett stresszét, fáradságát. Azt veszed észre magadon, hogy miután még beszélgetsz kicsit lecsengésképpen, mosolyogva távozol a helyről. Mert kaptál valamit. Hangulatot, élményeket, kedvet.

Elkezdődött valami megint, ami összehoz, ami kimozdít otthonról, ami egy újfajta közösségi élményt nyújt.

Kihagyni lehet, de minek?

2015. március 3., kedd 20:00-tól
Zappa Caffé
Budapest, Mikszáth Kálmán tér 2, 1088
Telefon: +3620 972 1711

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Continuer

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Continuer

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Continuer

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Continuer

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky