3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Külföldi

2015. február 25. | Dobos

Madonna a country királya mellé emelkedett

Copyright:

Úgy tűnik, Madonna mindig kitalál valamit, amivel ott lehet a slágerlisták élén. A veterán énekesnőre egyébként is jellemző, hogy a kornak megfelelő trendekre építi egy-egy nagylemeze profilját, és úgy tűnik ez a 2015-ös korong, a Rebel Heart kapcsán sem lesz ez másképp. Persze mindezt úgy teszi, hogy közben a tipikus madonnás vonások ott zúgnak a felszín alatt, de vélhetően egy alapvetően könnyedebb dance, house anyagra számíthatunk majd.
 

Madonna legközelebb márciusban (egész pontosan március 6-án) jelentkezik majd új nagylemezzel. A lemez címe Rebel Heart lesz és ez már a tizenharmadik albuma a dívának. Az első single (Living For Love) máris jelentős eredményeket ért el, ezzel egy szintén sikeres lemezt előrevetítve. A Living For Love pár hét alatt ugyanis felért a Billboard Dance Club Songs listájának első helyére és ezzel ez már az énekesnő 44. dala, amely valamilyen Billboardhoz köthető listát vezetett. A bűvös 44-es szám eddig csak egy előadónak, George Straitnek sikerült, aki a „country királyaként” természetesen főleg az ehhez a műfajhoz köthető listákat ostromolja.
A kislemez formátumban, tavaly Karácsony előtt publikált dalát egyébként a február 8-ai Grammy-díjátadón is előadta Madonna. Ahogy korábban említettük a Living For Love esetében egy főleg house alapokra építkező, lüktető klubdalról van szó, amely Madonna saját bevallása szerint olyan, mintha a régi és a mostani énjét gyúrták volna össze benne. Magáról a lemezről úgy vélekedik, mint egy fúzióra személyisége két nagyon különböző oldalából: a lázadóból és a romantikusból.
A Living For Love-hoz természetesen videoklip is készült:

Ami külön érdekesség, hogy több kollaboráció is hallható majd a korongon: A Bitch I’m Madonna című dalban Nicki Minaj, az Iconicban pedig Chance the Rapper és nagy meglepetésre az egykori bokszoló, Mike Tyson működött közre. Az album alapkiadásán 14 dal kap majd helyet, ám a deluxe verzió megvásárlása esetén 5 további szerzeményhez juthatnak majd hozzá a rajongók.

Az album előzetes tracklistje:
1. Living For Love
2. Devil Pray
3. Ghosttown
4. Unapologetic Bitch
5. Illuminati
6. Bitch I'm Madonna (feat. Nicki Minaj)
7. Hold Tight
8. Joan of Arc
9. Iconic (feat. Chance The Rapper & Mike Tyson)
10. HeartBreakCity
11. Body Shop
12. Holy Water
13. Inside Out
14. Wash All Over Me

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. More

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. More

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. More

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. More

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky