3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. február 17.

Kokedamákkal színesedett a Kis Á

Copyright:

A legendás Szabad az Á kistestvére, a Kis Á immáron lassan fél éve nyitotta ki kapuit, azóta pedig az underground művészek egyik kedvelt törzshelyévé vált. A minden szegletében otthonos helyszín most különleges japán kokedamákkal, mohalabdába bújtatott, a plafonról lelógó növényekkel lett gazdagabb.

A Kis Á színes programjaival, mintás foteljeivel, videokazettákból készült asztalaival és az ott fellépők aláírásával díszített falával üde színfoltja a budapesti szórakozóhelyeknek, most pedig saját „kisbolygókkal”, kokedamákkal, a Magyarországon ma még ritkaságnak számító mohaágyba bújtatott növényekkel is gazdagodott a hely. A növény különlegessége, hogy folyamatos locsolás helyett a gyökerei köré tapasztott mohával él szimbiózisban, így táplálják egymást. Öntözés helyett elég hetente egyszer vízbe mártani a gömböket, cserép helyett pedig speciális fonalak tartják össze és teszik lehetővé, hogy a hely plafonjáról lógjanak le.

A nem hétköznapi növények mellett a Kis Á kialakításának egyik fő különlegessége, hogy a függöny megvarrásától kezdve, a kazetta asztalok kialakításán át a falak festéséig mindent az „Á” körül tevékenykedő művészek végeztek el. Talán épp ez adja a hely otthonosságához azt a pluszt, ami miatt a vendégek rendszeresen visszajárnak.

A Kis Á legénysége külön figyel a vegetáriánusokra, a laktózérzékenyekre és a diétázókra, így az étel- és itallapról ők is találhatnak kedvükre való egészséges falatokat. A hely specialitása a négy ízben is kapható quiche.

A Kis Á azonban nem csak megjelenésében tér el a többi budapesti klubtól: befogadóhelyként működik, az underground koncerteken túl teret adva olyan különleges kortárs táncelőadásoknak, mint a japán butoh. A Kis Á színpadán rendszeresen játszanak kortárs színdarabokat, kéthetente kedden a Persolab bűvésztársulat ad show-t, a nevettetésről pedig Gödri Bulcsú gondoskodik szintén kéthetente stand up műsoraival.

A Kis Á klub következő kétheti programja:

Február 16. 20:00 - Orbán Adrienn és Héjja Katalin duó
Jegyár: 1000Ft

Február 19. 21:00 - Paraba

Február 20. 20:00 – Trick

Február 21. 21:30 - Mással#°°~hangzók

Február 22. 21:00 - Sonic Live Band

Február 24.  – 21:00 - Bűvész kedd

Február 25. 21:00 - F*ckd up Night Gödri Bulcsúval

Február 26. 21:00 - Ska Budapest Klub

Február 27. - TükeZoo

Február 28. 22:00 - DJBOTOK

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky