2015. február 16.
Az amerikai rockzenekar a mai napig alternatívként van számon tartva, pedig sikereiket és hihetetlen népszerűségüket tekintve megállják a helyüket bármilyen populáris előadó mellett. 2012-es Night Visions című első albumuk ugyanis a szerethető, befogadható popzenét vegyíti a kvartett egyedi, rockos hangzásával. Erre azonnal felfigyelt a szakma is, így tavaly például egy Grammy-díjjal is gazdagodtak a fiúk, de ami még fontosabb, az az egyre csak növekvő figyelem és elismerés, amit a közönségtől kapnak.
A töretlen sikerű zenekar állandó fellépője világszerte a legrangosabb fesztiváloknak, így tavaly a délutáni sávban is a Sziget Fesztivál egyik legemlékezetesebb buliját adták. Nem csoda hát, ha rajongóik lélegzetvisszafojtva várják a folytatást, ami végre megérkezett. A Smoke + Mirrors eggyel emeli a tétet, ezt pedig már a lemez előfutáraként megjelenő I Bet My Life című szerzemény alapján sejteni lehetett, amely máris számos ország slágerlistáinak élén landolt, és egyre inkább a zenekar talán legnagyobb slágerének, a Radioactive című dalnak nyomdokaiban jár.
Az emellett csupa friss, vadonatúj – és meglepetéseket is tartogató – dalokat felvonultató korong a mai napon, vagyis február 16-án kerül a boltok polcaira, illetve digitálisan is elérhető!