3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. december 25.

Év végi és Újévi koncertdömping a G3 Rendezvényközpontban

Copyright:

A G3 rendezvényközpontban december végén nagyon felpörög az amúgy sem gyenge koncertfelhozatal. Jurij, Elefánt, Magashegyi Underground, Beat Dis, Újévi Korai Öröm és még sorolhatnánk. Irány a Király utca!

December 27-én, szombaton este nyolc órától három remek koncert várja a bejgliktől fulladozó jónépet. Elsőként a Nyíregyházáról tizenhárom éve indult Jurij zenekar csap a húrokba. Őket a fiatal, de gyorsan közönség kedvenccé avanzsálódott Elefánt zenekar követi, akik túl a századik koncertjükön is fiatalos lendülettel adják elő hétköznapinak semmiképpen sem nevezhető dalaikat. Az este harmadik fellépője a Magashegyi Underground, akik ezen a koncerten régebbi dalok leporolásával köszönnek el a 2014-es évtől. Mivel három a magyar igazság, és egy a ráadás, ezért a három koncert után még lemezlovas is lesz, Miki keveR pörgeti a magyar és külföldi slágereket hajnalhasadtáig.

December 28-án Ír kocsmahangulat, előszilveszteri buli a G3-ban.  Az Irish Előszilveszterre keresztelt mulatságon elsőként a kelta punk zenét játszó LochNesz lép színpadra. Utánuk az új EP-jét ezen az estén bemutató The Scarlet mutatja meg a budapesti közönségnek, hogy milyen a klasszikus folkpunk összekeverve punkrockos és hardrockos elemekkel és az ír kocsmás-keltás-kalózos témákkal. Végül, de nem utolsó sorban a Colleen zenekar enged bepillantást készülő nagylemezük dalaiba. A Colleen zenekar a tradícionális ír dallamvilágot elegyíti a modern popzenei irányzatokkal. A fellépéseket az ír zene életvidám hangulata jellemzi. Érezd át a pesti éjszakában az Ír kocsmavilág hangulatát, ahol torok nem marad szárazon, és biztos, hogy mindenki táncra perdül!

December 29-én a Magyarország első indie zenekara, az amber smith és a tíz éves fennállását ünneplő Beat Dis ad egymásnak és népes táboruknak randevút. A Beat Dis az alkalomra meglepetésekkel és vendégekkel is készül, hogy méltóképpen ünnepelhesse a közönséggel együtt a 10 éves jubileumot.

December 30-án egy igazán különleges előszilveszteri programmal vár mindenkit a G3 Rendezvényközpont! Aki szereti David Bowie dalait, annak feltétlenül itt a helye ezen az estén, hiszen a hazai zenei élet kiválóságai lépnek színpadra a The Starmans - David Bowie tribute band műsorában. Fellép Frenk, Poniklo Imre (amber smith), Minda Endre (Hangmás), Bakó Balázs (Supersonic, The Bits), Neményi Csaba (Supersonic, Hoodoo Offenders), Iliás Ádám (Supersonic, The Trousers), Kőváry Zoltán (The Trousers), Fehér Zoltán "Szegecs" (The Poster Boy), Bátor Bence (amber smith), Derecskei Zsolt (The Bits), Varga Zsuzsa.

Utánuk Energy Workers néven egy meglehetősen új és friss produkció kapott helyet. Az idén alakult formáció Dimanovski Nati (Garbo, Óperentzia) szövegeivel, Petrik Gyuri (Mr. PapaGiorgio, Gyuri Geller) zenéjével. Aranyosan beteg, simogatva zúzó projekt lett.

Az év utolsó napján, december 31-én 101 Klub Szilveszter 2014 fedőnév alatt a Depeche Mode klub lesz három helyszínen, DJ-k és zenekarok fellépésével. A Depeche Mode mellett Cure, Bonanza Banazai, Ákos, nemzetközi és hazai underground csapatok dalai repítenek át a 2015-ös esztendőbe. A Plazmabeat zenekar lemezbemutató koncertet tart, ők electropop, new wawe stílusban adják elő dalaikat. Fellép a Pornography (Hungarian The Cure tribute) zenekar, lesz dark / industrial / EBM / alter terem, és természetesen Depeche Mode, ami a csövön kifér.

Január 1-jén már hagyományosnak mondható Újévi Korai Öröm koncertre kerül sor. Előzenekar a kilencvenes évek közepén alakult kezdetben improvizatív space-rockot játszó Sardinelli zenekar. 2010-ben vette fel jelenlegi formáját, ekkor a koncepció is megváltozott, az improvizációkat felváltották a modern elektronikus ritmusok.

A Korai Örömöt nem kell bemutatni a hazai koncertlátogatóknak. Óriási energiák, felszabadító sámántánc, szóval minden, ami egy jó évkezdéshez kell. A koncertek után Korai’s Banditos DJ-k, ameddig a nagyérdemű bírja…

A Gödör Klub stábja vár minden kedves érdeklődőt a G3 Rendezvényközpontban, a táncot tanulni vágyókat az emeleti Spicc stúdióban, ami egy teljesen új helyszín. Januártól a Spicc stúdióban is lesznek akusztikus koncertek, kövessetek minket a facebook-on!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky