3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2014. december 21.

Asking Alexandria és Hollywood Undead a Parkban!

Copyright:

A brit metalcore ötösfogat története Dubaiban kezdődött, ahol Ben Bruce gitáros Amongst Us nevű formációjával tevékenykedett, és amelynek romjain többszöri névváltás utána megalakult az Asking Alexandria. A székhelyét időközben Angliába helyező Bruce a zenekar nevét ugyan megtartotta, de helyi zenészeket szervezett maga köré, így egy teljesen új fejezet kezdődött az együttes életében.

Az „új” Asking Alexandria így végül 2008-ban alakult meg, első lemezük 2009-ben jelent meg Stand Up And Scream címmel. A pimaszul kemény, mégis kellemesen dallamos rockzene érdekes módon a mainstream médiába is betört. Egyedülálló szemléletmódjuk és mindenkit magával sodró, lendületes koncertjeik eredményeképp pedig az Asking Alexandria hihetetlenül színes, generációkon és műfajokon átívelő közönséget tudhat magáénak. 2015 nyarán először lépnek fel Budapesten.



Novemberi telt házas koncertje után újra visszatér a Los Angeles-i Hollywood Undead. A maszkos zenekar, akinek már az első lemeze is majdnem 1 millió példányban kelt el a modern rockzenébe tökéletesen olvasztotta bele a metál stílusjegyeit, a szókimondó hip hop szövegelést és az alternatív rockot. 2011-es második, American Tragedy című lemezükkel még több rajongót gyűjtöttek maguk köré és két évvel később a Notes From The Underground című anyaggal feltették a koronát eddigi életművükre. Zenéjük azonban a legjobban élőben érvényesül és június 17-én már a jelenleg csak készülő Day of the Dead című új anyaggal érkeznek a Budapest Parkba.



Hamarosan érkeznek a további fellépők nevei is!

Jegyértékesítés kezdete: 2014.12.12. péntek, 08:00 óra

Jegyárak:
Early bird: 4.900 Ft (az első 500 db)
2015.05.31. 23:59-ig: 5.900 Ft
2015.06.01-től és a helyszínen: 6.900 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Seguir

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Seguir

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Seguir

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Seguir

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky