3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2014. november 18.

Gálázik a Héttorony Fesztivál

Copyright:

A Héttorony legenda szimbolikája számos alkalommal feltűnt a magyar kultúrtörténetben. Számunkra a Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása, valamint Makovecz Imre épületei és szellemi hagyatéka jelentik azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt Bécs, Kassa, Munkács, Brassó, Újvidék, Zágráb és Maribor tornyai között.

1992-ben épült fel Makovecz Imre világraszóló Magyar Pavilonja a Sevillai Expón, mely szinte azonnal nemzeti jelképpé vált. Tíz évvel később ennek az épületnek az üzenete inspirálta a szervezőket arra, hogy megrendezzék az első Héttorony Fesztivált. Idén november 4-én Visegrádról indult, majd Erdélyt, Kárpátalját, Szlovéniát bejárva november 20-án Budapesten záródik a fesztivál. Hagyományosan Makovecz Imre születésnapján tartják az esemény sorozat gáláját, amelyet az újbudai Szent Imre templomban, majd a Fonó Budai Zeneházban tartanak.

Héttorony Fesztivál
Gála - Budapest
2014. november 20.

Program:

2014. november 20. - Villányi úti Szent Imre templom, Fonó Budai Zeneház

18:00 - Makovecz Imre emléktáblájának megkoszorúzása a Villányi út 8. szám alatt. Sáros László DLA, a MÉSZ elnöke, építész, fotóművész megemlékezése. Berecz András énekel.

19:30 - A Héttorony hangjai
Fesztiválgála Makovecz Imre születésnapján Balogh Kálmán, Berecz András, az Etnofon Zenei Társulás és Bognár Szilvia, Szokolay Dongó Balázs és Termes Rita (Bartók művek), valamint a Söndörgő közreműködésével.

22:00 - Fesztiválbúcsúztató a Fonóban. Fogadott banda a Góbé zenekar.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Continuer

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Continuer

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Continuer

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Continuer

2025. október 22.

Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara

A teljes turné fő előzenekara a német pop/rock új hullámát képviselő THE LIVELINES, míg az estét a budapesti klubokat megtöltő, friss lemezzel jelentkező, kizárólag lányokból álló indie-punk zenekar, a girlhood nyitja majd. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky