3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. október 9.

Budapest Music Expo 2014: hangos siker!

Copyright:

A HANOSZ - Hangszeresek Országos Szövetsége október 3-5 között rendezte meg a SYMA csarnokban a Budapest Music Expo-t. A háromnapos rendezvény - amely ma már hagyományosnak tekinthető, 2006 óta minden évben megrendezett Hangfoglalás kiállítás utódja – Közép és Kelet - Európa legnagyobb nemzetközi audiovizuális és zenei kiállítása.

A három nap alatt idén is közel 400 élő zenei eseményen vehettek részt a látogatók, megnézhették, kipróbálhatták hangszerek és hangtechnikai eszközök ezreit, találkozhattak a világ szinte összes, jelentős zenei márkájának képviselőivel.

A Budapest Music Expo első napján adták át az Öröm a zene díjakat 10 kategóriában, valamint a BUDAPEST MUSIC EXPO különdíját, amelyet a Guitar Clutch nevű találmány hódított el. A kiállítás harmadik napján pedig sor került a Hangfoglaló Magyarország Tehetségkutató verseny díjátadójára is, amelyet idén a Margaret Island nevű zenekar nyert.

Az eseményt - minden eddiginél komolyabb médiaérdeklődés mellett - idén közel 40.000 ember tekintette meg a helyszínen.

Andrásik Remo a HANOSZ főtitkára:
„Az idei Budapest Music Expo bebizonyította, hogy a folyamatosan változó világunkban, az állandóan változó emberi értékrendszerben a zene, a zene szeretete, a tehetség iránti érdeklődés és a zenék közösségépítő ereje olyan állandó értékek, amelyek mit sem veszítenek erejükből, varázsukból. A Budapest Music Expo ebben az évben is a nagyközönség, a hangszerek és az audiovizuális eszközök legnagyobb egymásra találása volt. Köszönjük a kiállítóknak, a fellépőknek és köszönjük a negyvenezer látogatónak!”

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky