3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. december 3.

Színpadot foglalnak a Hangfoglalók

Copyright:

Szerencsére vannak még olyan tehetségkutatók is, ahol a kreativitásé és a hangszeres élő zenéjé a főszerep. Ezek közé tartozik a Hangfoglaló Magyarország. A tehetségkutató-sorozat alappillérei a gyakran két évtizedes múltra visszatekintő regionális, országos és határon túli tehetségkutató fesztiválok, versenyek, táborok. Az ezeken felsorakozó tehetséges zenekaroknak, zeneszerzőknek, szövegíróknak és a zenekarok hangszeres zenészeinek, énekeseinek kíván a Hangfoglaló Magyarország. új távlatokat, valós szakmai lehetőségeket és jelentős díjazást felkínálni.

A tehetségkutató kiemelt résztvevői közül hárman december 4-én a Gödör Klub színpadán lépnek fel. A The Immigrants neve már ismerősen csenghet az indie-rock kedvelőinek. A nemrégiben Horvátországban turnézó pécsi srácokról azt hallani, hogy koncertjeiken nem spórolnak az energiájukkal egy cseppet sem. Közeli terveik között szerepel egy újabb klip készítése, illetve 2014-ben új EP-vel jelentkeznek majd.

 

 

A 2013-as évi Hangfoglaló nyertese, Szatmári Juli zenekarával érkezik, akik a pop, a folk és a jazz elemeit vegyítve kalauzolnak el különleges világukba. Juliról érdemes tudni, hogy már több zenei tehetségkutatót nyert és aki hallotta élőben, nem nagyon felejti varázsát.

 

 

Csak hogy még színesebb legyen az este a HanGerilla csapata még ráteszel egy lapáttal a stíluskavalkádra és megmutatja, hogy milyen az, amikor egy zenekar a rap, rock, funk, metal és a punk műfajokat sem veti meg. A tokaji banda közeljövőbeli tervei között is szerepel egy EP, addig is szerdán élőben a Gödörben.

 

 

Gödör Klub, december 4. (szerda), 20h
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. január 20.

Főzzünk embert és együnk tudományt! - a Tudósok ökumenikus diétakoncertje Afrikából

Mit tehet a zenész, ha nem koncertezhet? – teszik fel a kérdést brit, magyar és karagandai tudósok, s mivel immár globális az imperialista kapitalizmus, amelyben elvárt, hogy smileyval a kopoltyúnkon boldog halakként ússzunk, a válasz nem lehet más a túlélés feltételeinek a megteremtése céljából, mint az öröm- és pénzszerzés egyéb módjainak a felkutatása. Tovább

2020. december 14.

Különleges stream koncertet ad a Kiscsillag

A Kiscsillag zenekar egy interaktív bulival zárja az évet, hogy a közönség bepótolhassa az idén elmaradt találkozási lehetőségeket. Tovább

2020. október 29.

Budapest is szerepel az Iron Maiden 2021-es turnéjának listáján

Az IRON MAIDEN bejelentette, hogy többek között egy magyarországi fellépés is bekerült a 2021-es Legacy Of The Beast európai turné utolsó szakaszába, a banda 2021. június 9-én ad koncertet a Groupama Arénában. Előzenekarként a Lord Of The Lost www.lordofthelost.de melegíti majd be a közönséget. Tovább

2020. október 29.

A 2 éves Antares az Akvárium Klubban ünnepel

A magyar könnyűzenei élet egyik legfényesebb ifjú csillaga, az Antares fontos évfordulóhoz érkezett. Bár még csak két évesek, tulajdonosai egy Junior Artisjus Díjnak és az Öröm a Zene fődíjnak, velük indult a Dalfutár 4, és már második lemezüket készítik. A progresszív rock, metal, hip-hop, jazz, funk és soul világot vegyítő zenekar fennállásának második évét az Akvárium Klubban ünnepli 2020. november 20-án. Tovább

2020. október 29.

Ozzy Osbourne Budapestre jön

A Rock and Roll Hírességek Csarnokának újonca, a Grammy®-díjas énekes és zeneszerző OZZY OSBOURNE bejelentette NO MORE TOURS 2 turnéja közelgő angol és európai koncertjeinek új időpontokra történt átszervezését. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky