3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2014. szeptember 5.

Ozone Mama és The Trousers az A38 Teraszon

Copyright:

Új The Trousers videó Nicke Andersson trükkös szereplésével és koncert az A38 Teraszon az Ozone Mamával. Kicsit bővebben meg annyi, hogy közös koncerttel kezdik az őszi klubszezont a „tökös” rock and roll hazai képviselői, az új klippel jelentkező The Trousers és az új dobossal színpadra álló Ozone Mama.

THE TROUSERS

A garázsrock hazai élharcosai tavaly jelentették meg harmadik nagylemezüket, a banda második Fonogram-jelölését begyűjtő „Freakbeat”-et. A korong sokak szerint az év egyik legjobb albuma volt, és nagyon jó nemzetközi visszhangra is talált, ami többek közt annak is köszönhető, hogy a "Real deep groove" című dal gitárszólóját maga Nicke Andersson, az egykori The Hellacopters (ma: Imperial State Electric) frontembere játszotta fel. A felvételhez készült videoklip szeptember elsején jelent meg, amelyben maga a skandináv rocklegenda is feltűnik egy speciális formában. A 2014. szeptember 11-i koncerten a „Freakbeat” és a 2010-es, ugyancsak Fonogram-jelölt „Soul machine” mellett már a készülő új nagylemezről is hallhat ízelítőt a közönség.

„Real Deep Groove – az új klip Nicke Andersson és Ferenczi Szoni közreműködésével

 

 

OZONE MAMA

Az ország egyik legenergikusabb csapata 2014. szeptember 11-én az A38 teraszán mutatja be új dobosát, Gulyás Mátét! Az első Ozone Mama élménnyel gazdagodóknak egy kis súgás a bandáról: dinamikus, könnyen befogadható rockzenéjük modern felfogásban adja vissza a késő hatvanas, kora hetvenes évek zenei- és érzésvilágát. Debütáló lemezükkel 2012-ben Fonogram-díjat nyertek, második anyaguk, a Freedom EP 'Go' című dalát a rádiók folyamatosan játsszák. A bandát és az 'I Really Care'-t már az egyik legtekintélyesebb nemzetközi szakmai lap, a Classic Rock Magazine olvasói is megismerhették. A tavalyi év Hard Rock Rising nyertesei hamarosan nemzetközi vizekre eveznek, addig azonban számos hazai fesztiválon, illetve klubkoncerteken is elcsíphetitek őket.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. trvať

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! trvať

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. trvať

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. trvať

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky