3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatonsound 2014

2014. július 15. | Bea

Balaton Sound – tömeg, de vajon a fellépőkért?

Copyright:

Hiába a rémisztő sártenger-fotók, a fenyegető esőfelhők, a hír, hogy elfogyott a siófoki Tescóban a gumicsizma, nem tántorodtunk el a szombati Soundolás ötletétől. És ahogy láttam, más sem: dugig volt Zamárdi. Az aznapi egyik húzónév Sebastian Ingrosso volt, sokan voltak, nem mondom, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy a többiek annyira miatta mentek volna…

Kicsit késtünk mondjuk – ezek az aljas vodkaszódák - , de azért a koncert elején be tudtunk kapcsolódni. Van hely bőven, de tényleg a partig ért a hallgatóság. De miért? Én előtte legoogle-oztam, youtube-oztam Sebastian Ingrossót, tényleg híres, meg sokat játszott, meg több száma is beugrott, hogy ez tényleg ő, de azért annyira maga a név nem győzött meg. A tömeg persze tök jól elvolt, meg mi is, volt mire táncolni, hallgatni, őrjöngeni, sárdagonyázni, bólogatni, ugrabugrálni, de felmerült bennünk, lehet, hogy bármilyen zenét odaraktak volna nekünk, ellettünk volna. Igazából inkább a közönség volt izgi, mint az előadó. Ingrosso időnként a legklisésebb szövegeket elmondogatta, teletűzdelve nem túl fantáziadús jelzővel, pedig azért a fucking szónak is lehetnének szinonimái. Meg hogy nem tud mit mondani – akkor ne mondjon (!), meg hogy szuperek vagyunk. Mi igen, szerintem is! Mert tényleg mindenki jól elvolt. Azért azt nem tudom, látta-e a DJ onnan fentről-messziről, hogy a hátsó sorokban jobban élvezték a labdázást a srácok, mint magát a zenét. Azért voltak, akik próbálták az élményt a lehető legmagasabbra fokozni – egymás nyakába ültek hárman vagy négyen, óriás embertornyot alkotva.

A pasik meg inkább annak a lánynak örültek, aki annyira megörült, hogy az óriás kivetítőn láthatja magát, hogy még a mellét is elővillantgatta boldogan a nagyközönségnek. Hogy a lányok annak mennyire örültek, hogy néhány „férfi” felállt a másikak vállára és a fenekét mutogatta, azt nem tudom. Mindenesetre érdekesebbek voltak, mint a DJ. Ő is próbálkozott azért. Volt, hogy felállt a DJ-pultra és onnan magyarázott nekünk, meg na azért a zenéi sem voltak rosszak. Ment szépen a Reload-ozás, meg az összes ismert száma, bevett más slágereket is, igazából többet nem kívánhatnék. De nem kaptam semmi extrát magától a zenétől. Pedig még tűzcsóvák és konfettiszórás is volt.
Azért persze végigbuliztuk Ingrossót is, szép volt jó volt, igényes, minőségi, végül is jól teljesített a DJ. Talán ha Axwellel együtt nyomták volna, nagyobb extázist váltott volna ki a duó. Azért szeretnivaló ez a Sound úgy, ahogy volt, sárral, kicsi-nagy esővel együtt! Ingrossót szerencsére szárazon megúsztuk.

Bea

Fotók: Szemerey Bence/Sziget.hu/balatonsound

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. július 18.

Napi 200 VOLT-, és napi 450 Balaton Sound-baj

Átlag ennyiszer volt egészségügyi bajunk a VOLT Fesztiválon és a Balaton Soundon. De óhajaink-sóhajainkkal nem voltunk magunkra hagyva, a Helperek Egyesület segített, hogy minden egészségügyi igényünk megoldódjon. Legyen az napszúrás, bokaficam, térdsérülés, megfázás, rovarcsípés, meg persze komolyabb problémák is. Ehhez 150 önkéntes kellett a VOLT-ra, és 210 önkéntes a Balaton Soundra. De köszönjük, mind túléltük! Szerencsére az a fesztiválozó is, akit elgázolt a vonat Zamárdiban. Tovább

2014. július 15.

Balaton Sound – bőségzavar, túl sok a parti sátor!

Szombaton mentem Soundra, de a szombat miatt, nem valamelyik zenekar alapján választva. Miután lement a két fő attrakció, a Sebastian Ingrosso és a Wiz Khalifa, hirtelen nem is tudtuk, mihez kezdjünk, hova menjünk. Próbáltuk még időben felfedezni a megújult, kibővült Balaton Soundot, de idén túl nagynak ígérkezett ahhoz, hogy megemésszük, mi hol van és mi mikor lesz. Így a Balaton-part mellett döntöttünk, hogy egy kis előre-vegetálással alapozunk a várhatóan hosszú estére, aminek elébe néztünk. Aztán azért igyekeztünk végigjárni mindent becsülettel. Tovább

2014. július 15.

Balaton Sound szombat – feketézés, sárgázás meg zöldezés Wiz Khalifára

Szóval a mérleg egyik oldalán sár, eső, szélvihar, hideg. A másik oldalon meg Wiz Khalifa. Igazából nem is az ő neve, hanem a Balaton Sound maga húzott le minket Zamárdiba. És aztán szerencsénk volt: az eső nem volt olyan nagy, a sár a legtöbb helyen kikerülhető volt, a szélvihar hamar és gyorsan elcsitult, a hideg ellen meg mindig magunkhoz tudtunk venni némi melegítő alkoholt. Vagy más tudatmódosítót, mert voltak azért páran, akik azt tették. Pláne ha már Wiz Khalifa zenélt. Tovább

2014. július 10.

Balaton Sound Style - felkészülés!

Ma kezdődik a Balaton Sound! És ha nemcsak jól akarjuk magunkat érezni, de azért egy kicsit az is fontos, hogy jól nézzünk ki, készüljünk rá kellőképpen a fesztiválra. Lassan irány Zamárdi, addig is irány a gardróbszekrényünk, a sminkasztalunk, és ha valami hiányzik, az üzletek! Tovább

2014. július 9.

Teltház várható a Balaton Soundon

150.000 vendéget várnak Zamárdiba, a szerda este induló MasterCard Balaton Soundra. A fesztivál ma már nem csupán a régió, de Európa egyik legfontosabb zenei eseménye, amelyre a világ minden pontjáról tízezrek érkeznek Magyarországra. A színvonalas és színes programban világsztárok egész sora lép fel, egyedi és látványos helyszíneken. Jelen lesz többek között Wiz Khalifa, David Guetta, Alesso, Armin van Buuren, a Clean Bandit, Martin Solveig, Richie Hawtin és a Disclosure is. A Magyar Turizmus Zrt. a Balaton legnagyobb eseményén a #JÓAVÍZ kampánnyal jelenik meg. A bérletek már elfogytak, napijegyek pedig már csak csütörtökre és vasárnapra válthatók. A szervezők azonban felhívják a figyelmet, hogy utcai árusoktól vagy internetes hirdetések alapján ne vegyenek jegyet, mert azok jórésze hamis. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky