3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2014. július 9. | Szandi

Emlékdal Lennonnak McCartneytól

Copyright:

A My Valentine és a Queenie Eye után egy jóval komolyabb témájú és hangulatú videóval jelentkezett az ex-Beatle Paul McCartney. Az Early Days című újdonság, amelyhez egy fekete-fehér videoklip is készült, július 7-én jelent meg.

A „Korai napok" az egyik csúcspontja McCartney legújabb albummának, a hozzá készült videoklip pedig igazi remekmű, melyben afro-amerikai színészek szerepelnek. „Amikor készítek egy dalt, nem gondolkozom a klipen. Biztos vagyok benne, hogy sok ember elgondolkozik rajta, de én nem. Úgy gondolom, hogy a dalírás az első szempont, aztán pedig jöhet annak a rögzítése.” Mondta az énekes. A klip rendezője, Vincent Haycock az év elején küldött McCartneynak egy olyan koncepciót, amin megakadt a szeme. „Ez egy emlékdal, ami rólam és Johnról szól, illetve arról, hogy milyenek voltunk a kezdetekkor. Az az ötlet fogalmazódott meg Vincent fejében, hogy ahelyett, hogy két hasonmásunk sétálgatna Liverpool utcáin gitárral a hátán, mi lenne ha egyszerűen feltörekvő zenészek szerepelnének benne? Remek ötletnek tartottam.”

Haycock egy hónapot töltött el helyszínek feltérképezésével Natchezben, Mississipiben, Faradayban, és Louisianaban, hogy a szereplőválogatások után helyiekkel forgassák le a klipet, amely az 1950-es évek Dél-Amerikájában játszódik. Elutazott Los Angelesbe is, hogy filmre vegyen egy jam sessiont Paul McCartney és néhány különleges vendég között. McCartney elhívta Johnny Deppet is a jeles alkalomra, amibe a színész természetesen belement. A produkcióban olyan zenészek vettek még részt, mint Roy Gaines, Al Williams, Dale Atkins, Henree Harris, Motown Maurice, Lil Poochie és Misha Lindes.



Az Early Days klipje immáron a harmadik McCartney-videó, amelyben a közkedvelt színész szerepel, a My Valentine és a Queenie Eye után. „Johnny az én klipjeim Alfred Hitchcockja, szinte már visszatérő humorforrásként. És igazán jó zenész! Zenész volt, mielőtt színészkedett volna. Egyik volt bandatagja szerzett nekem egy szivardoboz-gitárt, amin Dave Grohl-al játszottuk a Cut Me Some Slack című dalt, és elnyertük érte a Grammyt. Szóval tudom, hogy tud zenélni."

Az énekes-dalszerző továbbá megjegyezte, hogy a zene és a színjátszás gyakran kéz a kézben jár. „Hasonló természetű dolgok, igazából. Ringo például nagyon jól ismerte Peter Sellerst, aki dobos akart lenni. Ez volt az ő titkos, rejtett ambíciója. Sok színésszel találkozhatsz, akik remek zenészek. Bruce Willis is ide tartozik, és vannak olyanok is, akik mindkettőt hivatásszerűen csinálják, úgy mint Jared Leto.”

Ami őt illeti, elzárkózik a színészet elől. „Nem hiszem, hogy ez az én világom. A kamera előtt túlságosan is fegyelmezni próbálom magam. Persze kamerák nélkül tudok parodizálni másokat, megcsinálni ezt-azt, és olyankor azt gondolom, mennyire jó színész lenne belőlem. Bezzeg mikor azt mondják, „Csapó!”, és bekapcsolják a kamerát, csak hebegek-habogok. Nem gondolom, hogy rendelkezem ehhez adottságokkal.” Aztán nevetve hozzáteszi: „De tudjátok, így is elég dolgom van már!”

Forrás: rollingstone.com

Szandi

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Seguir

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Seguir

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Seguir

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Seguir

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky