3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2014

2014. július 4. | Stewie

Semmi sincs jó helyen az első nap

Copyright:

A 0. nap pangását túlélve újult erővel vágtam neki az MGMT-s, Skilletes, Woodkides második körnek. Bár az eső bezavart az objektív megítélésbe (hisz a Telekom színpad nem fedett), de még így is ki merem jelenteni, hogy szinte egy koncert se volt azon a helyen, ahol illet volna.

A napot a Kozmosszal kezdtem az Origo teraszon, amit szerintem kapásból az Akváriumra kellet volna tolni. A fiúk nagyszerűek voltak, a közönség pedig egy emberként pogózott és énekelte polgárpukkasztó szöveget, de a fülledt levegőben nem sok híja volt, hogy valaki elájuljon. Ezt a koncertet TALÁN még el is néztem volna, hogy nem nagyobb színpadon van, mert a kocsmahangulat nagyon jól jött ki, de csak aztán jön a java a dolognak.

Egy ruhacsere (no meg egy-két sör után) az MGMT-vel folytattam a sort. Az eső nem volt akadály, nagyon vártam már a koncertet, megszerettem őket a beharangozó írása közben. De hogy ez egy nagyon béna performance volt, az is tuti. Semmi közönségkontakt, vagy kommunikáció, csak ledarálták a számokat. Ennek megfelelően volt a nézőtéren pogókezdeményes lökdösődés, valami Fradiinduló-skandálás, néma állás, mint aki azt se tudja, hogy melyik földrészen van és minden egyéb, amit csak el lehet képzelni. Az élvezeti faktora csak a VIP-ból volt elfogadható, mert maga a zene nem rossz még mindig, csak minden más körülmény volt borzasztó.

Az igazi arcon csapás viszont a Skillet és a Woodkid elhelyezése volt számomra. Mindketten a legnagyobb koncertzenekarokként vannak számon tartva a műfajukban, mégis csak a Petőfiig jutottak el. A tömegnyomor új szegmensét éltem át a két koncerten, de még így is bőven megérte. Olyan előadásokat láttam, amiket csak ritkán tapasztaltam eddig. A fény, a hang és a mozdulatok is tökéletes harmóniában voltak az érzelmi világgal, amit a számok képviseltek. És mivel többen is voltak ezeken a koncerteken, mint az MGMT-n, vagy (talán) mint a Quimbyn, így tényleg nem tudom mivel megmagyarázni a kiválasztást. És valószínűleg nem is fogom sose átlátni.

Stewie

Fotók: Szige.hu/volt

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. július 8.

Péntek esti pangás a színpadokon

Az első három nap fergeteges estéi után erős stagnálás állt be az éjszakai programban. Próbálkozott a fesztivál, de már nem tudta magát überelni, sőt valahol alul is múlta az előző kései progikat. A délutáni koncert után a Tankcsapda és a 30y is hozta a kötelezőt, nem lehetet ok panaszra. Tovább

2014. július 8.

Indokolatlan időjárás a VOLT-on

Valaki biztos nem szeret engem, mert eddigi összes fesztiválomon béna volt az idő. De ilyen összevissza esőzést és kánikulát még nem láttam. Mintha nem tudnák eldönteni az égiek, hogy mit akarnak velünk csinálni. Tovább

2014. július 7.

The only reason that you came - Arctic Monkeys először

Eljött hát a nap, amire valószínűleg többezren vártak a márciusi bejelentés óta: a VOLT utolsó, "speciális" napján először lépett fel Magyarországon a világ jelenleg talán legkeresettebb zenekara, az Arctic Monkeys. Betonbiztos számlista, rengeteg ijedtség, egy profi produkció, keserédes szájíz - szubjektív beszámoló a vasárnapi eseményekről. Tovább

2014. július 7.

Mágikus utazás Sopron szíve tavaszán

Az olajban sercegő rántott sajt émelyítő illata arra ösztönöz, hogy felszálljak a „fesztivál járatra”. Ha már van bérletem. És ülőhelyem is van! Az ajtók záródnak. A busz beröffen és a város ékszerdobozaként készül végigsuhanni Sopron szíve tavaszán. Viszont attól,hogy a homlokán domborodó Ikarusz felirat neon zöldre van festve, a sufni tuning nem menti fel az alól a tény alól,hogy feltételezhetően már 1984-ben leselejtezték. Tovább

2014. július 7.

Az Aoki koncert után

Mindenki jónak tartja a floridai DJ bulijait és el kell ismerni, hogy azok is. A hangulat frenetikus, és Aoki is kitesz magáért a színpadon. Egy DJ-től ritkán látni ennyi energiát. A show tetőpontja a tortadobálás, amit most a soproni cukrászok készítettek feszített tempóban. Viszont a kívülálló nem tudja meg, hogy mi történik a koncert után... Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky