3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. május 12.

Megjelent a Blind Myself új lemeze

Copyright:

3 éves alkotómunka zárult le a Négyszögöl utolsó negyedének megjelenésével, mely így végre teljes egészében elérhetővé válik a nagyközönség számára. A Blind Myself hatodik stúdiólemeze nemcsak formátumát, de tartalmát tekintve is szakított az eddigi hagyományokkal, és egy izgalmasabb, populárisabb mederbe terelte a 20 éves múltra visszatekintő zenekart.

A Négyszögöl című Blind Myself-lemez elsődleges célja az agyonismételt metál-közhelyekkel való szakítás, a rajongók felrázása, illetve egy szélesebb réteg megszólítása volt. Ez a misszió az albumhoz köthető neveknek egy meghökkentően színes skáláját eredményezte, többek között Kulka Jánossal, Radnóti Miklóssal, Dopemannel, Fásy Ádámmal, Ady Endrével és Wolfie-val (Punnany Massif).

Ezzel a merész húzással a Blind Myself nemcsak a magyar rockzene legnagyobb forradalmárai közé hörögte be magát, de egy színes, tartalmas és szórakoztató anyaggal is megajándékozta a közönséget.

A lemez minden trackjéhez készült videoklip illetve vizuál is, ezek közül a tegnap debütált, sok szempontból értelmezhető „Mindenkit un valaki” és József Attila egyik verséből megzenésített „Tudod, hogy nincs bocsánat” a két lezáró darab.

A Négyszögöl elérhető digitálisan, illetve limitált mennyiségben CD-n is öt bónusz számmal.

Tracklista:
1. Maradék
2. A Fekete lovag mindig győz!
3. Magyar világvége
4. Bizonyos szempontból gazdagok dala
5. Két karodban
6. Bírák
7. Diszkószám az éhezésről
8. Veszélyes hulladék
9. Az igazi szó
10. Mindenkit un valaki
11. Tudod, hogy nincs bocsánat
12. Testem a vászon

Bónusz dalok
13. Az Eddig ámene
14. Erőltetett menet
15. Járkálj csak halálraítélt
16. BreakUp
17. Grow and Rise

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky