3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2014. április 29.

A Kutya 11. Vacsorája: Keresztül-kasul az országon

Copyright:

Sokat hallani, hogy a vidéki klubos koncerteknek nincs párja. Ennek jegyében A Kutya Vacsorája zenekar budapesti koncertjét is Pécsett (május 9.) és Sopronban (május 10.) tartja. Születésnap, új dalok és ebmenetrendszerinti járatok Budapestről Pécsre és Sopronba.

2014. jubileumi év A Kutya Vacsorájának, hiszen idén 11. születésnapjukat ünneplik az ebek. Ez az életkor, mint tudjuk, emberi életévekben 77-nek számít… Az éltes kor ellenére a zenekar tevékenyebb, mint valaha,  lépten-nyomon készülnek ugyanis a dalok az új lemezre, ami hamarosan napvilágot is lát.

Az alkotásra szánt évben azonban időnként megtörik a csendet, színpadra állnak egymástól minél távolabbi kedvenc városaikban és 1-1 exkluzív koncertet adnak mindannyiunk örömére.

Így lesz ez május 9-én Pécsett, ahol a Pécsi Est Café látja vendégül a zenekart és a velük ünnepelni vágyó kutyaszerető publikumot. Másnap, május 10-én Sopronban bedugatlan koncerttel kínálja meg a zenekar közönségét a Búgócsiga Akusztik Gardenben. Ezúttal ezekről a koncertekről még a budapesti rajongók sem szorulnak ki, hiszen mindkét koncertre autóbuszok indulnak koradélután, így a vendéglátó városokkal való kis ismerkedés után országos koncertek várhatók!

 

 

Pécsi Est Café
Pécs
2014. május 9. 21h

Búgócsiga Akusztik Garden
Sopron
2014. május 10. 21h

Az ebmenetrendszerinti járatokról információ a zenekar facebook oldalán az események közt.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Continuer

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. Continuer

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. Continuer

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. Continuer

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky